Létrehozva: 2021.06.15.

Elárulta a virológus: ezért oltják a gyerekeket a Pfizer vakcinájával

Megkezdődött a 12-15 évesek oltása is a Pfizer oltóanyagával. Dr. Rusvai Miklóst elárulta, miért ezzel oltják a gyerekeket. A virológus azt is elmondta, mit gondol ennek a korosztálynak az immunizálásáról.

Elkezdődött a 12-15 éves korosztály oltása, amelyhez a Pfizer oltóanyagát használják. Dr. Rusvai Miklós elárulta, hogy miért csak ezzel a vakcinával oltják a gyerekeket. A virológus azt is elmondta a Ripost-nak, hogy mit gondol ennek a korosztálynak az immunizálásáról.

Dr. Rusvai Miklós szerint bár a gyermekek kevésbé betegednek meg a koronavírustól, a fertőzőképességük megvan, ezért fontos az ő immunizálásuk is.

„Egyelőre a Pfizer az egyetlen vakcina, ami már több országban kipróbálásra került, és a Pfizer az egyetlen gyártó, amelynek az oltóanyaga megkapta az engedélyt a 12-15 éves korosztály beoltására. Ennek az az oka, hogy ők végezték el a hármas fázisú klinikai teszteket a gyermekek oltására vonatkozóan, és ők nyújtották be elsőként a szükséges dokumentumokat az EMA és az FDA (az Európai és Amerikai Gyógyszerügynökség) felé” – árulta el Rusvai Miklós.

Miután a két nagy szervezet zöld utat adott a vakcinának, a világ több országában is engedélyezték 12-15 évesek Pfizerrel történő oltását.

Az iskolakezdésre már immunitást adnak az oltások

Rusvai Miklós szerint azért lenne jó, ha minél többen oltatnák magukat ebből a korosztályból, mert az oltások az őszi iskolakezdésre immunitást eredményeznek.

Már oltják a 12-15 éves korosztályt is (Fotó: MTI)

„A gyermekek, a szülők és a pedagógusok is megnyugodhatnak, mert igaz, hogy a gyerekek nem betegszenek meg olyan súlyosan, mint a felnőttek, de hordozhatják a koronavírust. Így, ha elegen beoltatják magukat, akkor most ez a fertőzési lehetőség is csökken. Mindenki nyugodt lehet, hogy a gyerekek sem az iskolából nem viszik haza a vírust, sem fordítva, és nem is adják tovább” – vélekedik a virológus.

Gyerekeknél enyhébbek a mellékhatások és jobb a vakcina hatása

Az Amerikai Egyesült Államokban, Izraelben, valamint az Európai Unió néhány országában már elkezdték az immunizálást. „Mindenhol jó tapasztalatok vannak. A gyerekeknél enyhébbek az oltási reakciók és enyhébbek a mellékhatások is. A vakcina hatása is jobb, mert az ő immunrendszerük jobban reagál, mint a felnőtteké” – mondja Rusvai professzor.

Csak szülői beleegyezéssel olthatók a gyerekek

Az Európai Gyógyszerügynökség május 28-án közölte, hogy ajánlja az említett oltóanyag alkalmazását COVID-19 ellen az említett korcsoport immunizálására. A két dózist 21 napos eltéréssel kell beadni. Magyarországon június 10-től engedélyezték a 12-15 éves korosztály oltását, amelyhez a szülők vagy gondozóik beleegyezése is szükséges. Az oltás előtt regisztrálni kell a vakcinainfo.gov.hu honlapon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin