Létrehozva: 2021.06.16.

Rusvai Miklós Covid-prognózist adott – ez vár ránk nyáron és ősszel

Az ősz már egy kicsit magasabb szintről indul szeptemberben, mint egy évvel korábban – magyarázta a virológus a Ripostnak.

Rusvai Miklós virológus a Ripost-nak beszélt arról, hogy mi vár még ránk a nyáron, illetve arról is, hogy ősszel bekövetkezhet-e egy negyedik hullám.

Fotó: YouTube

„A nyár folyamán nem lehet olyan kedvező számokra számítani, mint tavaly nyáron, amikor nulla halálozási értékeket láttunk akár több napon át is – ez nem biztos, hogy visszatér. Reméljük, hogy a napi friss fertőzöttek száma tartósan száz alatt marad, de biztos, hogy nem lesznek olyan alacsony számok, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy az ősz már egy kicsit magasabb szintről indul szeptemberben, mint egy évvel korábban” – árulta el Rusvai Miklós, aki arról is beszélt, mi várható az év végén, lesz-e negyedik hullám.

„Októberben-novemberben, a légzőszervi betegségek szezonjában lehet számítani arra, hogy egy megemelkedett esetszámot regisztrálunk. Azt, hogy ezt járványhullámnak lehet-e majd nyilvánítani vagy 'csak' egy esethalmozódás, magasabb számú megbetegedés lesz-e, nem tudhatjuk. Mindenesetre a koronavírus-fertőzés a légzőszervi betegségek időszakában nagy számban jelentkezik majd ősszel, ez biztosra vehető. Mindez attól is függ, hogy hányan oltatják magukat, milyen lesz a nyári kép, hiszen vannak kockázati faktorok. Nem tudjuk igazán még azt sem, hogyan alakul a nyár, de nem lesz olyan felhőtlen, mint a tavalyi – viszont legalább tudjuk, hogy mire számítsunk.”

Fontos, hogy felvegyük az oltást

Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. A regisztráltak száma 5 millió 375 ezer fő, közülük 92% már meg is kapta az oltását. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább