Létrehozva: 2017.02.07.

Õrület: betiltották a fogmosást Debrecenben

Meglepõ döntést hozott néhány debreceni óvoda. Náluk már nem mosnak fogat az óvodások. Más óvodákban viszont nem értik a döntést.

Szerző Ripost

Meglepő lépésre szánta el magát több debreceni óvoda is: náluk már nem mosnak többé fogat a gyerekek! Az óvodavezetőknek joguk volt így dönteni, mert jogszabály nincs erről, az önkormányzat pedig az óvodákra bízta a dolgot.

De miért választották ezt a megoldást? Általában higiéniai okokból, de van, ahol az óvoda napirendje, máshol pedig a helyi csapvíz minősége miatt.

Volt óvoda, amelyik arra hivatkozott, hogy túl sok a gyerek, és nem tudják megakadályozni, hogy a gyerekek esetleg kicseréljék egymás között a fogkefét. Az egyik óvodában a mosdókat egy szűk folyosón kell megközelíteni, és az óvónők nem tudják felügyelni a 30 fős csoportokat.

A Ripost napilap által megkérdezett, ám nevét vállalni nem kívánó óvodavezető viszont azt mondta: évtizedek óta fogat mosnak a gyerekek náluk, és ebből még sohasem volt probléma.

Az óvodai fogmosást pártolók, és az azt betiltók érveit és ellenérveit a keddi Ripost napilapban olvashatod!

Az orvosok ajánlása 3-6 éves korra
Napi két fogmosás ajánlott az óvodás gyerekeknek az orvosok szerint. Ebben a korban már lehet gyerekfogkrémet használni. Kizárólag gyerekfogkefét használjanak, tilos a felnőtt fogkefe és az elektromos fogkefe is! A gyerekek keze csak tízéves korukra lesz elég ügyes a „szakszerű” fogmosáshoz, addig érdemes újra és újra megmutatni, valamint ellenőrizni a fogmosást.

A debreceni önkormányzat szerdán közleményt juttatott el lapunkhoz. "Leghatározottabban visszautasítja a cikk azon állítását, hogy bármelyik helyi óvodában betiltották volna a fogmosást" – írták.

Az önkormányzat fenntartásában 33 óvoda üzemel, ebből 27 intézményben van fogmosás. A többi esetében az óvodavezetők a szülői munkaközösségekkel egyeztetve határoztak arról, hogy csak otthonukban mossanak fogat a gyermekek. Azért döntöttek így közösen, mert nehezen tudták volna megszervezni az óvodai fogmosást. Ezekben az óvodákban a debreceni önkormányzat arra kérte az intézmények vezetőit, hogy a szülői munkaközösségekkel egyeztetve vizsgálják meg a fogmosás bevezetésének lehetőségét.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast