Létrehozva: 2021.10.16.

Riasztó változás várható az időjárásban, erre számíts a hétvégén

A héten már kezdtünk hozzászokni a hideg őszies időhöz, nemsokára azonban változás várható időjárásunkban.

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint jövő héten melegfront érkezik hazánkba és 20 fok fölé is felkúszik majd a hőmérséklet. Ezen a hétvégén azonban még az ilyenkor megszokott őszi időjárást élvezhetjük.

A mai napon változóan felhős időre van kilátás, zápor csak az északkeleti tájakon fordulhat elő, így jó eséllyel megússzuk az esőt.

Az éjszakai hőmérséklet -3 és +8 fok között alakul, a felhősebb északnyugati, illetve délkeleti tájakon az enyhébb, másutt az alacsonyabb, fagypont körüli értékekkel, úgyhogy reggel még biztosan nem lesz melegünk, a nap további részében azonban kellemes időre számíthatunk.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

 

Napközben kezdetben még sok lesz a felhő, majd északnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet és ezt követően túlnyomóan napos idő várható kevés gomolyfelhővel, ami feltétlen kedvez majd a kirándulni vágyóknak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a hét utolsó napja is hasonló időt fog hozni, jövő héten azonban várhatjuk majd a felmelegedést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"