Létrehozva: 2021.11.04.

Kiadták a riasztást: itt csap le villámlással és jégesővel a zivatar

Elsőfokú riasztás van érvényben zivatarok miatt. A hétvégén sem készülhetünk jó időre, most már tartós marad a rossz idő.

A meteorológusok riasztást adtak ki zivatarok miatt. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar is kitörhet. Délután a csapadék súlypontja már keleten lesz, nyugaton felszakadozhat a felhőzet. Eleinte a DK-i, majd estétől az ÉNy-i szél erősödhet meg. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Délkeleten akár 22-23 fok is lehet, északon 15 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtökre figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok
Fotó: OMSZ

Pénteken az ország délkeleti felén marad a borult idő újabb esőkkel. Ezzel szemben északnyugaton szakadozottabb lesz a felhőzet, és csak elszórtan fordul elő csapadék. Az északnyugati szél élénk lesz. 11-16 fok között valószínű a hőmérséklet.

A hétvégén reggelente párás, míg napközben változóan felhős időre van kilátás – legalább pár órás napsütéssel. Komoly csapadék sehol sem lesz. Délutánonként 12-14°C körül alakulhat a hőmérséklet – írja a Köpönyeg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast