Létrehozva: 2018.07.02.

Rettenetes dolgot mondtak gyilkos apjukról az almáskamarási gyerekek

József végzett felesége új párjával, majd magát is lelõtte. Pontosan a férfi szívébe lõtt, akinek semmi esélye sem volt a túlélésre...

Nyugtalanul, lehorgasztott fejjel sétált a ház előtt a család,  tehetetlenül nézték végig, ahogy a rendőrök rögzítik a kettős tragédia nyomait.

"Hajnali három után bemászott a kerítésen, persze ismerte a járást, de hogy miért nyitotta ki a kulcsra zárt kaput, azt nem értem – mondta a gyilkos apósa a Borsnak. – Betörte az ablakot, bejött a házba, és lelőtte Lacit. Pontosan szíven lőtte. Én már csak a második lövésre riadtam fel. Próbáltam utánamenni, megfogtam, hogy álljon meg, de szembe fordult velem és megfenyegetett, hogy engem is megöl.

Mondtam neki, Józsi, ne csináld, úgy is elkapnak! De azt mondta, „ne csináld, Tata, mert téged is lelőlek”.

Kiment, aztán az udvarról már csak egy lövést hallottam. Fejbe lőtte magát" – mondta könnyes szemmel az após. A gyilkosságot József felesége is végignézhette, ott volt párja mellett, amikor a férje lelőtte.

József a jelek szerint megtervezhette a gyilkosságot, ám valószínűleg azt nem, hogy végül magával is végez. Évek óta nem voltak rendben a dolgok a családban, József és felesége ezért külön úton indultak tovább, igaz, nem váltak el. Bár ismerőseik és a család szerint sem volt agresszív a nagy vadász hírében álló József, azt viszont nem tudta elfogadni, hogy felesége új párt talált magának. Kö­zös gyermekeik próbálták apjukat jobb belátásra bírni, ám ez sem sikerült, a helyiek elmondása szerint fia már nem is élt Józseffel. Gyermekei szerint jobb lett volna, ha szakemberhez fordul segítségért, de ezt nem tette meg. A tragédia helyszínén elkeseredetten ismételték a kérdést:

miért kellett egy életre megnyomorítani apjuknak édesanyjuk életét?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát