Létrehozva: 2020.01.27.

Rettegnek a budapesti gyorsétterem vendégei, ez várja a lányokat a mosdóban

A fiatal lányok már alig mernek bemenni a mosdóba, ahol rendszeresen feltűnik egy szatír.

Tarthatatlan állapotok uralkodnak a fővárosi Móricz Zsigmond körtér egyik gyorséttermében, ahol a női vécében egy gátlástalan kukkoló zavartalanul riogatja a lányokat. A vendégek hiába tesznek panaszt a biztonsági őrnél, azt a választ kapják, hogy tudnak az esetekről. A megdöbbentő jelenségre a Facebook – Pesten hallottam csoportjában figyelmeztetik egymást a lányok.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

„Ijesztő és végtelenül megalázó volt szembesülni azzal, hogy a legkiszolgáltatottabb pillanatban a szomszédos kabinból egy perverz férfi nézett le rám„ – nyilatkozta a Blikknek a 22 éves egyetemista, Nikoletta.

”Hirtelen sokkot kaptam a látványtól, mire kirohantam a mosdóból, a férfi eltűnt az étteremből. A biztonsági őrnek elmondtam, egy középmagas, rövid, göndör hajú férfi volt a kukkoló. Ő azzal nyugtatott, hogy már elkapott egy-két ilyen fazont, majd figyelni fogja a férfit. Egy biztos: ezt nem lehet félvállról venni. Rossz belegondolni, vajon hány eset történt abban az étteremben, ami soha nem derült ki?„ – mondta zaklatottan a fiatal lány.

Hasonlóan járt Patrícia is, aki csütörtök este bement a mosdóba, becsukta maga mögött a vécéajtót. Pár másodperc múlva megdöbbent, hogy egy kukkoló az arcába bámult. „Kérlek, legyetek körültekintőek a Móriczon, mert a lányvécébe kukkoló jár be, aki felülről leskelődik. Természetesen kifutottam a mosdóból, amikor megláttam. A biztonsági őr szerint nem ez az első eset, úgyhogy lehetőleg ketten menjetek, vagy nagyon figyeljetek” – figyelmeztetett a lány.

Niki szerint a női vécé elé kellene állítani a biztonsági őrt, az elejét venné a hasonló zaklatásnak. Úgy gondolja, különösen a 10-14 éves kislányok lelkében okozhat törést egy ilyen támadás.

„A kukkolók általában olyan sérült személyek, akiknek a szexuális izgalmat a 'tilosban leselkedés' adja” – mondta Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. A helyszínen végeznek önkielégítést, illetve azt követően ezekre az epizódokra emlékezve válik számukra „kalandjuk” visszatérő szexuális fantáziájukká. A gyerekeknek azonban súlyos traumát okozhat egy ilyen találkozás. A kukkolás is szexuális zaklatásnak számít, tehát bűncselekménynek minősül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán