Létrehozva: 2021.03.13.

Tisztázta a rendőrség: keményen megbüntetik azokat, akik ezt teszik!

Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit.

A március 15-ei jogellenes gyűlés szervezője félrevezető állításokat tartalmazó videót tett közzé – közölte a rendőrség szombat délelőtt. Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit.

A rendőrség kijelentette: nem szabad tiltott gyűléseken részt venni
Fotó: 123RF

A gyűlés szervezője szerint bizonyos feltételek mellett nem jogsértő a részvétel.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos.

Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak.

Szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni. A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin