Létrehozva: 2021.10.07.

Rendőrök üldözték már a bódult dílert, ez állította meg

Kétszer sem állt meg az őt igazoltatni akaró rendőröknek a bódult sofőr, aki végül elvesztette uralmát a kocsija felett, így kapták el.

A Bajai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés mellett egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt is vádat emelt egy kábítószerrel, valamint „herbállal” és „kristállyal” kereskedő férfival szemben, aki a vád szerint kétszer sem állt meg az őt igazoltatni akaró rendőröknek.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint a sükösdi férfi egy korábbi felfüggesztett büntetés próbaideje alatt, 2019. év elejétől mintegy másfél éven át napi rendszerességgel árult a lakásán kristály fantázianevű új pszichoaktív anyagot kiskorú vevőjének. Ezen időszakban a kereskedőnek további hat felnőttkorú vevője is volt, akiknek rendszeresen értékesített a herbálból és kristályból. A dizájner drogokon kívül a férfi egy másik kiskorú vevőjét por állagú, kábítószernek minősülő amfetaminnal látta el.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Tavaly szeptember 5-én este a vádlott Bátaszéken közlekedett egy hamis rendszámmal felszerelt autóval, amikor a Tolna megyei autópálya rendőrök igazoltatni akarták. A férfi a rendőri jelzésre nem állt meg, emiatt üldözőbe vették. Rövidesen azonban balesetet szenvedett, mert úgy vezetett, hogy előtte kristályt fogyasztott. Az intézkedő rendőrök az autójában elrejtve közel 60 gramm kristályt is találtak.

Nem sokkal később a férfival szemben a járőrök Baján ismét intézkedni akartak, ő azonban ekkor sem állt meg, ezért hazáig üldözték. Kiderült, hogy ekkor is kristályt fogyasztott és bódultan vezette autóját.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit a kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette mellett egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést is végre kell hajtani. Ügyében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán