Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.16.

Rémtette után felhívta testvérét a fóti gyilkos: „Búcsúzom, a börtönben fogok megdögleni”

Megölte élettársa lányát, majd felhívta az öccsét a fóti gyilkos.

Szerző Ripost

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, egy 86 éves férfi megkéselte, majd egy fél téglával többször fejbe is vágta élettársa lányát Fóton.

Az élettárs, Mária hiába próbál magyarázatot találni a tragédiára.

Fotó: Bors

„Olyan hirtelen történt az egész, hogy nem volt lehetőségem közbelépni. Az utcán két fiatalember próbálta kivenni a téglát István kezéből, de hiába. Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy beengedtem az életünkbe, hiszen ha nem teszem, Erika még mindig él. Kénytelen voltam az egész szörnyűséget végignézni, amikor István a téglával fejbe verte” – csuklott el az idős asszony hangja. Az első hírek még arról szóltak, hogy a gyilkos nem értette, hogy az elfogásakor miért ké­rik a rendőrök, hogy feküdjön a földre.

„Csak úgy tett, mint aki nem fogja fel, mi történik körülötte. Ezt onnan is tudom, hogy István a tette után feljött a lakásba, átöltözött, és felhívta az öccsét telefonon. Hallottam, mit mondott neki: »Elbúcsúzom, mi többet nem találkozunk, mert jönnek értem a rendőrök. Megyek a börtönbe, ott fogok megdögleni« – elevenítette fel a történteket Mária, és megemlítette, hogy már csak egyvalamit szeretne az élettársától: visszakapni a nála maradt lakáskulcsot.

„Soha többet nem akarom látni Istvánt, miután megölte Erikát! A börtönben sem fogom meglátogatni, és remélem, hogy élete végéig nem engedik ki onnan! Még szerencse, hogy az élettársi kapcsolatunk nem volt bejegyzett, így nem kell még ez ügyben is intézkednem. Nyolc évet éltünk együtt. Most kizárólag a nyugtatóknak köszönhetem, hogy valamennyire el tudom viselni a helyzetet, és állandóan tévelygek. Tudom, hogy nem szedhetek gyógyszereket örökké. Az utcára még képtelen vagyok lemenni, ahol a lányom feküdt, pedig tudom, hogy időközben feltakarították a vérét.”

Erika élete legboldogabb időszaka következett volna, hiszen pont erre a hétre várták a meggyilkolt asszony lányának első gyermekét – írta a Bors.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát