Létrehozva: 2017.08.07.

Rémisztő statisztika: Hetente két busz gyullad ki a magyar utakon

Hetvenre emelkedett az idei busztüzek száma! Úgy tûnik, senki sincs biztonságban, mivel fõvárosi és vidéki járatok, bérelt buszok egyaránt lángra kaptak már.

Balatoni táborba tartó diákokat szállított az a busz, amelyik porig égett a 82-es úton a múlt héten. Szerencsére senki sem sérült meg, de a kamaszokban mély nyomot hagyott a lángoló jármű.

Nem tört ki pánik, s miután mindenki biztonságban leszállt, még a csomagokat is sikerült kiszedni a raktérből. Mentesítő járat érkezett, kezelhető volt a helyzet

– mondta Németh Zsolt, a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskola igazgatója a Kisalföldnek

Ez már a hetvenedik busz volt, ami idén kigyulladt

Két éve 86, tavaly 96, idén augusztus 2-áig 70, buszokkal kapcsolatos tűzeset történt. Az esetek felénél a motortérben csaptak fel az első lángok

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak Mukics Dániel.

A Katasztrófavédelem szóvivője hangsúlyozta: a busztüzek 60 százalékát a vezető a tűzoltók kiérkezéséig el tudta oltani.

"A busztüzek kialakulása függ a jármű műszaki állapotától, életkorától, karbantartottságától, valamint a megtett kilométerek számától, s az sem mindegy, mennyire tiszta a motortér. A hajtó- és kenőanyag lerakódások fokozhatják a keletkezett tűz terjedését. Az eddigi szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a motortérből induló tüzek esetében jellemzően az üzemanyagellátó-rendszerből jut ki az üzemanyag vagy valamilyen kenőanyag, amelyet a motor, a csapágyak, vagy az ékszíj súrlódása keltette hő lobbant lángra. Az elektromos rendszer meghibásodásából jellemzően csak kisebb tüzek, füstölések alakulnak ki, vezetékek olvadnak össze. A futómű tüzek általában a fékek, csapágyak elhasználódásához, meghibásodásához köthetőek"

– mondta a %RIPOST%-nak a Katasztrófavédelem szóvivője, aki azt is elárulta, hogy rendszeresen egyeztetnek a busztársaságokkal a tapasztalt hibákról és a megelőzés lehetőségeiről.

Ám a nemzetközi statisztikák ismeretében úgy tűnik, mindez kevés. Bár az Egyesült Államokban napi hat, Németországban évente 350-400 busz gyullad ki, a lakosság számát figyelembe véve arányaiban feleannyi busztűz keletkezik, mint hazánkban.

Hogy miért rosszabb a helyzet nyáron, és hogy hány éves buszok róják a magyar utakat, a %RIPOST% hétfői számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra