Létrehozva: 2019.09.24.

Rejtélyes halálesetek egy győri buli után

Különös halálesetek miatt keresték meg a családtagok a Ripost-ot. Még 2014-ben, Győrben, egy ismert szórakozóhelyen hárman is rosszul lettek. Ketten az életüket vesztették, egy fiatalt pedig a sürgősségire szállítottak. Kiderült: gyógyszermaradványokat találtak a rosszul lett fiúk testében. Lapunknak az egyik gyászoló apuka számolt be a történtekről.

Szerző Mongyi Nikolett

„Még mindig nem tudom elfogadni, hogy a fiam hirtelen itt hagyott”

– kezdte a Ripost-nak Bor József.

„2014-ben Győrben éltünk, én a tragédia napján éppen Németországban voltam, ott dolgoztam. A fiam, a 30 éves Jocó itthon volt, ő karosszérialakatosként végezte a munkáját. Minden rendben volt, egészen addig a napig...” – sóhajtott a férfi, majd összeszedve magát, így folytatta:

Szombat volt, és mondta nekem telefonon, hogy este az egyik jó barátjával, akit én is ismertem, elmegy Győrbe egy klubba szórakozni.”

Jocó a barátjával este fél 11 körül indult el a szórakozóhelyre, majd az apa elmondása szerint a taxis barátja hajnali ötkor vitte haza.

„Valahogy éreztem, hogy baj történt

Hívtam Németországból vasárnap reggel, de nem vette fel. Próbáltam később is, de ismét nem szólt bele senki. Hétfőn már annyira aggódtam, hogy felhívtam egy ismerősünket, hogy menjen át és nézzen rá. Ekkor találta meg… Kiderült, hogy miután hazaért, beült a kádba, folyatta a forró vizet, és résnyire nyitva hagyta az ajtót. Onnan szedték ki a helyszínelők. Miután megkaptam a toxikológiai vizsgálat eredményét, megdöbbentem. A fiam testében gyógyszermaradványokat találtak. Pedig Jocó sosem szedett semmilyen gyógyszert, sőt egész életében elkerülte a drogokat, de még a cigit is. Azt írták a papírra, hogy a halál oka: hirtelen légzés- és keringésleállás. Biztos vagyok benne, hogy ez nem lehet véletlen. Néhány nappal a fiam halála után ugyanis híreket kaptunk. Kiderült, hogy ugyanabban a buliban még ketten rosszul lettek. Aztán az egyikük a vonatsíneken sétált, amikor elütötték. A másik pedig otthon lett rosszul, őt sikerült kórházba vinni, és megmenteni az életét. Szerintem a fiamat szándékosan bedrogozták, mégpedig olyan szerrel, ami egy idő után felszívódik. Utána akarok járni a történteknek, hogy békében nyugodhasson a fiam…

Emberölés miatt tettek feljelentést az ügyben

„Az a véleményünk és az a gyanúnk, hogy megmérgezhették az áldozatot. Az szeretnénk, hogy kiderüljön az igazság. Ugyanis, több mint véletlen, hogy abban az időben és azon a napon többen is rosszul lettek a buliban. Szerintünk kábítószer miatt történt a rosszullét, amit be fogunk bizonyítani” – mondta lapunknak Vidák Aladár a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke, hozzátéve: feljelentést tettek az ügyben.

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast