Létrehozva: 2020.01.14.

Rejtélyes betegség miatt lett kopasz a magyar lány

Titokzatos betegség támadta meg a Miskolcon élő Bencs Zsófiát. 18 éves korban elkezdett hullani a haja, ma, 25 évesen már teljesen kopasz. A betegség kezdetén elvesztette önbecsülését és munkát sem kapott, de nem adta fel a reményt. Hajadományozók segítettek rajta, ma dolgozik és szerelmes. Megható történetét a Ripost-nak mesélte el.

Hét éve kezdődött Bencs Zsófia kálváriája, akkor vette észre, hogy hullik a haja.

„Az első kopasz foltom akkora volt, mint egy 200 forintos érme, azt hittem, elájulok. Az orvos azt mondta, gyulladástól van, kaptam gyógyszereket. Eleinte megállt a hajhullás, de néhány hónap múlva újabb kopasz foltok jelentek meg a fejemen. Minden leletem negatív volt… ” – mondta Zsófi.

Két éve már odáig fajult a helyzet, hogy Zsófi minden reggel azt nézte, hogyan tudná eltakarni az egyre nagyobb kopaszságot.

„Összefogtam a hajam a fejemre simítva, de egyre rosszabb lett a helyzet”- folytatja. „Már tenyérnyiek voltak a foltok, közben jártam orvostól orvosig. Végül egy doktornő azt mondta, autoimmun betegségben szenvedek, nincs mit tenni. Vágjam le a hajam nullás géppel és hordjak parókát. A kínok kínját éltem át, ott álltam fiatalon, kopaszon, és sírtam.”

Bencs Zsófia ma már boldog Fotó: Facebook

Sapkában, kendővel a fején járt állásinterjúkra, de sehol nem vették fel. Bár az indok mindig más volt, tudta: a megjelenése miatt utasítják el. Irtózott a parókától.

„Attól tartottam, hogy ha kimegyek benne az utcára, akkor az emberek ujjal mutogatnak majd rám. Anya viszont rátalált a Hajadományozók Egyesületére. Én szégyelltem segítséget kérni, sőt mérges voltam anyára, amikor megtudtam, hogy írt nekik. Ráadásul úgy tudtuk, csak gyerekeknek segítenek, én pedig elmúltam 22 éves. De a válaszuk boldoggá tett: igen, segítünk!”

Küldtek egy igényfelmérő lapot, Zsófi fejét le kellett mérni minden irányból, és meg kellett mondania, milyen hosszú és színű hajat szeretne.

„Semmit sem kértek, csak hajat fogadnak szívesen, de azt sem kötelező küldeni. A maradék hajamat, ami csak egy elvékonyodott copf volt, levágtam és elküldtem, hátha egy pici gyermeknek még jó.”

Augusztusban sorsfordító telefonhívást kapott Zsófi: Egerbe kell utaznia egy fodrász szalonba, ugyanis elkészült a parókája!

„Szavakkal el sem mondható az, amit éreztem. Teljesen új ember lettem benne! Aki nem szorul parókára, el sem tudja képzelni, hogy a beteg embernek ez mekkora lelki erőt, hitet ad. Hosszú idő után végre úgy léptem ki az utcára, hogy én is szép vagyok. Lett munkám is, egy óvodában dolgozom, óvodatitkárként. Mivel emberi hajból készült a parókám és teljesen illeszkedik a fejemre, senki nem tudja ránézésre, hogy nem a saját hajam.”

A „paróka” kifejezést Zsófi azóta sem tudta megszokni, először „parinak” becézte, ma már Pirinek hívja mindenki a családban a póthaját. Egy háló tartja a rengeteg hajszálat, bele kell bújni, mint egy bukósisakba.

Rengeteg hajat kap az egyesület Fotó: Hajadományozók Egyesülete

„Lehet hajvasalózni, göndöríteni, csatot tenni bele, de én nem szoktam, mert nagyon féltem” – teszi hozzá a lány. Komoly bátorság és bizalom kellett ahhoz, hogy egy férfi előtt levegye a parókáját, de végül megtette.

„Amikor a barátommal komolyra fordultak a dolgok, küldtem neki egy kopasz képet. Annyit válaszolt: „Gyönyörű vagy!” Legközelebb levettem a parókát előtte, mégis megkérte a kezemet. Szeretnék tökéletes felesége lenni életem szerelmének! – érzékenyül el Zsófi.

Hálás a családjának

Zsófia a Ripost-on keresztül szeretné megköszönni a támogatást a családjának.

”A nehéz időkben a családom adta a legnagyobb támogatást. Édesanyám az összes fájdalmamat átvette, a nagymamám, a keresztszüleim és az összes rokonom egy emberként fogott össze, értem. És van még valaki, aki most már a vőlegényem. Azt gondoltam, hogy kopaszon, haj nélkül vagy parókában nem lesz párkapcsolatom, hogy senki előtt nem merem levenni a parókámat, de igen, a szerelem más. Köszönöm nekik, és köszönöm a Hajadományozóknak is!„

Góc lehet a hajvesztés oka

Dr. Bense Tamást kérdeztük: hogyan lehetséges, hogy valaki ilyen fiatalon megkopaszodik.

”A foltos hajhullás esetén érdemes góckutatást végezni„ – mondta a gyermekorvos. ”Többnyire fül-orr- gégészeti vagy fogászati góc áll a hátterében. Előfordul, hogy amikor kihúzzák a rossz fogat, meggyógyul az arcüreg- vagy középfülgyulladás, elmúlik a hajhullás is. Nem minden esetben, persze. Előfordul – ahogy Zsófinál is -, hogy nem találják az okot, de ez nagyon ritka.„

200 ezer forintba kerül egy jó paróka

Millióknak segít világszerte Utczás Bettina és párja, akik a Die Haarspender (Hajadományozók) Egyesületet vezetik.

”Olyan rászoruló gyermekek kapnak tőlünk parókát, akik valamilyen betegség, kezelés vagy baleset következtében elveszítették a hajukat. A parókák méretre készülnek 2-3 hónap alatt, de standard méretre van készen is parókánk sürgős esetekre. Egy paróka körülbelül két évig hordható. A legfiatalabb, aki póthajat kapott, 3 éves volt, Zsófi pedig a legidősebb, mert az ő esete rendhagyó.„

Bettina párja ingyen vágja le az adományozók haját Bécsben, és profi frizurát ad érte cserébe.

”Van kétszáz partnerfodrászunk is„ – teszi hozzá Bettina. ”Saját fodrásznál is le lehet vágatni az adományozni kívánt hajat és elküldeni a címünkre. Bárki adományozhat, akinek elég hosszú, legalább 30 centis a haja. Minél hosszabb, annál jobb, mert a csomózáskor körülbelül 10 centi elvész, és a legtöbb gyermek hosszú hajat szeretne. Festett, melírozott és szőkített hajat is fel tudunk használni, amennyiben a haj szerkezete egészséges. Egy paróka legalább 3-4 ember hajából készül, ezeknek színben, szerkezetben és hosszúságban meg kell egyezniük. Ahhoz, hogy a hajadományokból parókákat tudjunk készíttetni, szükség van a pénzre is, mivel egy póthaj ára 360 euró, azaz 200 ezer forint.„

Sokan szeretnék megismerni azt, aki a póthajat adományozta, ám erre adatvédelmi okokból nincs lehetőség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén