Létrehozva: 2019.09.06.

Razziázott a NAV: 24 milliós kamuszállítmány akadt a horgukra

A pénzügyőrök egy lengyel autót ellenőriztek, a fuvarlevél szerint 3 raklap árut szállított Romániából Németországba.

A pénzügyőrök a raktérben Nike feliratú sportcipőket és különféle márkajelzésű (Chanel, Dior) parfümöket találtak. A kiérkező szakértő megállapította, hogy mind a lábbelik, mind az illatszerek hamisítványok.

 

Az összesen 24 millió forint értékű hamis árut lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárást indítottak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

„A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is magas egészségügyi kockázatot jelenthetnek„ – magyarázzák a szakemberek.

Mi lesz a lefoglalt áru sorsa

A lefoglalt termékek sajátosságai szerint, az elkobzásról szóló bírósági döntés után több megoldás lehetséges:

1. Közérdekű felhasználás (a köznyelv ezt a karitatív felhasználással azonosítja):

A közérdekű felhasználásra kizárólag a Karitatív törvényben meghatározott dolog ajánlható fel. A NAV általi felajánlások jellemzően a ruházkodási cikkeket (zokni, nadrág, cipő, póló, gyerekruha stb.) és a raklapok megsemmisítése után fennmaradt fahulladékot tartalmaznak.

A NAV időről időre összesítést készít a tételekről, a kimutatást pedig eljuttatja a segélyszervezetek részvételével működő Karitatív Tanácshoz.

Az ásványolaj – ha elkobozzák – a katasztrófavédelmi szervnek átadható oktatási, gyakorlatozási célra, elszámolási kötelezettséggel.

2. Értékesítés: ha nem lehet közérdekűen felhasználni, illetve a Karitatív Tanács nem fogadja el a felajánlást.

Ha a lefoglalt termékek jellege, illetve a vonatkozó jogszabályok megengedik, akkor a NAV az elektronikus árverési felületén értékesíti a termékeket.

3. Megsemmisítés: azokat a dolgokat, amelyek sértik vagy veszélyeztetik a közrendet, a közegészséget, a környezetet vagy a közerkölcsöt meg kell semmisíteni és azokat is, amelyek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik, például iparjogvédelmi jogokat sért, azaz a hamis dolgok.

Ha a bíróság az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt elrendeli a lefoglalt hamis áruk elkobzását és megsemmisítését, akkor azokat a törvény alapján meg kell semmisíteni. A karitatív felajánlás vagy az értékesítés ebben az esetben kizárt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek