Létrehozva: 2021.07.29.

A PCR tesztnél van egy apró betűs rész – a Ripost olvasója mesélte el történetét

A Ripost olvasója hívta fel a figyelmet egy apró betűs részre. Főként azokat érintheti, akik hétvégén utaznának az Egyesült Királyságba.

A Ripost egyik olvasója azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy PCR tesztet szerettek volna csináltatni, ám ezt végül le akarták mondani, ami nem sikerült. Az általános szerződési feltételekben ott lapul az a rész, hogy ha legalább 48 órával – vagyis két nappal – hamarabb lemondjuk a tesztet, akkor csak 6 ezer forint adminisztrációs díjat számítanak csak fel.

„Ha akár 24 órával korábban szeretnéd lemondani a Covid-tesztet, azt már nem tudod megtenni, sőt átfoglalni sem lehet egy másik időpontra„ – hívta fel az apró részletre a figyelmet olvasónk. „Nekünk késő délutánra szólt a tesztelés időpontja, házhoz jöttek volna. Reggel nyolckor hívtuk őket, hogy törölnénk vagy átfoglalnák a tesztet, de már 48 órán belül voltunk, így buktuk a majd' 20 ezer forintot. A cég az apróbetűs részre hivatkozik, hogy abban ez le van írva. Valóban, viszont érdekes, hogy a közel 18 ezer 900 forintos szolgáltatás ára akkor is ugyanannyi, ha nem jönnek házhoz, tehát nincs benzinköltség és az eszközt sem használják el. A cég arra hivatkozik, hogy az ápolónak már megvan a beosztása, azon módosítani nem lehet.”

Mint mondja, sokan, akik Angliába utaznának hétvégén, lehet, hogy átfoglalnák a jegyüket és a tesztidőpontjukat, mivel hétfőtől nincs karanténkötelezettség az Egyesült Királyságban. Így viszont, hogy a PCR teszt időpontja nem átfoglalható, a törlésért pedig ugyanúgy fizetni kell, marad a karantén, ha megérkeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten