Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.13.

Szorongok, attól félek, hogy agydaganatom van – egy 14 éves fiú megrázó poszt-Covid vallomása

A fiú két hónapja esett át a koronavírus fertőzésen. Az utóhatásaitól most is szenved, a neten kért segítséget.

„Sok minden előjött, és sok majdnem eltűnt. Most azonban szorongok, nagyon erősen„ – ezekkel a szavakkal kért segítséget egy Facebook csoportban egy 14 éves fiú. Leírása alapján poszt-Covidban szenved.

Teljes kivizsgálás javasolt azoknak, akik poszt-covidban szenvednek Fotó: shuttersock

„Sokszor kihagy a memóriám, szédülök, nem tudok koncentrálni. Látásom romlott, tompán, zavartan látok mindent”- írja le a tüneteit a tini. Annyira szorong, hogy már az is megfordult a fejében, hogy agydaganata van. A kommentelők próbálták támogatni, lelket önteni bele. Sok fiatal, 16-18 éves is hasonló tünetekről számolt be. Kiderült: nem csak fizikailag terhelte meg a betegség, de lelkileg is kikészítette, ehhez hozzájárult, hogy egy távolabbi családtagját is elveszítette a koronavírus miatt. A szülei egyszerre kapták el a vírust, a testvéreinek is tünetei voltak. A 14 éves fiú minden nap megmérte az egész család véroxigén szintjét. Ő kapta el legutoljára a betegséget. Nagyon szenvedett, a hőemelkedés mellett állandó volt a mellkasi nyomást érzett és a szülei elvesztésétől is félt mindvégig. A betegséget legyőzte ugyan, de a mellkasi nyomás és a szorongás megmaradt.

 

A vírusfertőzésen átesett emberek 10-20%-át is érinti a poszt-Covidként is emlegetett összetett tünetegyüttes, és a betegség kezelése feladja a leckét az orvosoknak is. Akik a fertőzésből történt felépülés után még mindig légszomjat, erős fáradékonyságot, heves szívverést, alvászavart, szédülékenységet, tartósan nem múló ízlés- és szaglászavart vagy -vesztést tapasztalnak, feltehetően poszt-Covid-szindrómában szenvednek. A fennmaradó vagy visszatérően erősödő légúti, szív- és érrendszeri, véralvadási, idegrendszeri, mozgásszervi, pszichiátriai, emésztőrendszeri, fül-orr-gégészeti vagy bőrgyógyászati problémák akadályozzák a betegek megszokott életvitelét

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát