Létrehozva: 2021.10.17.

„Add oda a pénzt, mert kiverem belőled” – üvöltötte a fiatal a portásnőnek

Megfenyegette egy oroszlányi szálló portását egy ötfős társaság egyik tagja. Mindegyikük ellen büntetőeljárás indult, kettejüket őrizetbe vették.

Átlagosnak indult az este október 11-én, hétfőn Oroszlány egyik szállóján. A nyugalmat a késői órákban egy ötfős társaság zavarta meg, akik megtámadták az ott dolgozó portásnőt.

A társaság 80 ezer forintot követelt tőle, amit állításuk szerint korábban egyikük adott át a portásnak lakbérként. A rémült asszony végül a nála lévő összes pénzt odaadta a csapatnak, akik 3500 forint zsákmánnyal távoztak a helyszínről.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A történtek után a nő másnap a rendőrséghez fordult segítségért: feljelentést tett. A nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a tetteseket, két férfit és három nőt.

A napokban kihallgatták őket, közülük a két férfit őrizetbe is vették. Mint kiderült, nem voltak ismeretlenek a rendőrök számára, B. Károly ellen ugyanis egy, T. Gusztáv ellen pedig jelenleg öt büntetőeljárás van folyamatban.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Tatabányai Járásbíróság 2021. október 15-én elrendelt. Az öt személy ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett, a két férfi ellen pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt is eljárás indult – írta a Police.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!