INSIDER

Pesti úti idősotthon: Karácsony megtiltotta, hogy az ápolók nyilatkozzanak, a Facebookon is figyelik őket

Azonnal elbocsátják, aki beszélni mer az idős otthon dolgairól. Ezt közölték a Pesti úti intézmény dolgozóival, Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva. Még a Facebook bejegyzések cenzúrázását is elrendelték. Az otthonban azonban semmi nem változott, ma sem látják el rendesen a betegeket. Akiktől viszont elveszik a mobiltelefont!
  • Szerző: Ripost

„Az otthon vezetése folyamatosan félelemben tart bennünket” – mondta el az egyik gondozó. „Közölték, hogy azonnali elbocsátás vár arra, aki beszélni mer a bent történtekről, sőt volt, akit azzal is megfenyegettek: gondoskodnak róla, hogy máshol se kapjon munkát.”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

 

A lakhatását is elveszti, akit kirúgnak

„Értse meg, a nővérszállón élek, ha kirúgnak, nemcsak az állásomat, de a lakhatásomat is elveszítem, vissza kell mennem vidékre a szüleimhez, ahol viszont nincs munkalehetőség” – mentegetőzött az egyik dolgozó, miért nem vállalhatja névvel amit mond. „Viszont gyötör a lelkifurdalás, hogy a ránk bízott emberek így élnek, és senki nem tesz semmit. Mi kevesek vagyunk ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon.”

 

Figyelik azt is, mit csinálnak a Facebookon

Több ápolót is raportra hívtak azok miatt az információk miatt amelyek eljutottak a -hoz, de szóvá tették azt is amit a Facebookon posztoltak, innen tudják, hogy a közösségi oldalukat is folyamatosan figyelik. Elbocsátás járhat egyetlen kritikus Facebook bejegyzésért!

Sem a munkájukról, sem a benti állapotokról nem mondhatnak semmit, sőt az idős emberek hozzátartozóival sem beszélhetnek, nem adhatnak információt. Az idős emberektől viszont elvették a mobiltelefont. Arra hivatkoznak, hogy ezt Karácsony Gergely főpolgármester rendelte el. A kérdés csak az, mi az amit továbbra is titkolni próbálnak?

A több régi és jelenlegi dolgozót is megszólaltatott a Pesti úti idősotthonban történtek kapcsán. Mint megírtuk, képtelenek megfelelően ellátni az idős lakókat, akik közül sokan kiszáradással, felfekvéssel, rühesen, súlyosan elhanyagolt állapotban kerültek kórházba.

Semmi nem változott a járvány kitörése óta,
most sem látják el rendesen a betegeket

Nem véletlen, hogy az otthon lett a járvány gócpontja – eddig 45 lakó halt bele a koronavírusba – spóroltak a tisztító- és takarítószerekkel, a fürdetéssel, a mosással és a személyzettel is: volt nap, amikor 160 beteg jutott egy ápolóra! Ráadásul a járvány kitörése óta semmi nem változott, a fenntartó Fővárosi Önkormányzat továbbra sem intézkedik.

Fotó: Bánkúti Sándor/Bors

Azok az ápolók nyilatkoztak lapunknak a benti helyzetről, akiknek a lelkiismeretét bántja, ami zajlik, de nevüket, arcukat nem vállalhatták, mert az állásukkal játszanak.

Fotó: Ripost

Az intézmény folyamatosan munkaerőhiánnyal küzd, egy volt dolgozó szerint a járvány idején is sokan ott hagyták az otthont, így aki maradt, azzal rengeteg túlmunkát végeztetnek. A helyzet ma sem jobb semmivel, mint a járvány kitörése előtt, állítják. Senki nem tesz semmit, hogy változás legyen.

G. Attila édesanyja, akit szintén kiszáradva, súlyos felfekvéssel vittek kórházba az otthonból, majd elhunyt. Menyét kitiltották a Pesti úti idősotthon Facebook-csoportjából.

A bent lakók sem beszélhetnek a hozzátartozóikkal

Növeli a feszültséget, hogy a hozzátartozók képtelenek kapcsolatot tartani szeretteikkel. A látogatási tilalom persze érthető, de hogy miért veszik el a mobiltelefont az idős emberektől? Csak nem attól tartanak, hogy így is kiszivároghat valamiféle kínos információ?

„Mintha még mindig titkolnának valamit. Miért nem tudom felhívni az édesanyámat bármikor? Hiszen hagytam nála telefont!” – kérdezi egy asszony. A fekvőbetegektől elveszik a telefont, vagy nem töltik fel nekik. Több hozzátartozót, kifejezetten felszólítottak arra, hogy ne hívogassa se a bent lakó rokonát, se az ápolókat.

Van a Facebookon egy csoport, amelynek az otthonban dolgozók és a hozzátartozók a tagjai, más nem is csatlakozhat. Kikerülni onnan viszont annál könnyebb: elég egy rosszul elejtett mondat, kritika vagy kellemetlen kérdés, és máris kirakják a hozzátartozót. Kíméletlenül cenzúráznak.

Mint arról korábban beszámoltunk, G. Attila édesanyja súlyos kiszáradással, felfekvéssel, elhanyagolt állapotban került kórházba, majd meghalt. A menye egy feltett kérdéshez írt választ a csoportban, percekkel később azonnal kitiltották a csoportból.

 

Eddig 117 feljelentés érkezett

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen az otthonban. A információi szerint 117 feljelentés érkezett az otthon ellen: eddig több mint száz olyan hozzátartozó fordult a rendőrséghez, akinek az idős rokonát valamilyen sérelem érte ott. Megkérdeztük a rendőrséget, hány feljelentést kaptak és egyesítették-e azokat, de azt a választ kaptuk, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatnak információt a Pesti úti Idősek Otthonával kapcsolatos egyetlen kérdésünkre sem.

A gyászoló hozzátartozók elkeserítő történetei a Pesti úti idősotthonból:

„Én ápoltam naponta a férjemet, amíg beengedtek, utána meghalt”

„Begyógyszerezték az anyámat, hogy ne kelljen törődni vele. Ő is kiszáradt.”

„Súlyos kiszáradással, felfekvéssel került kórházba az otthonból az édesanyám, ahol aztán rövidesen meghalt”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?