Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.23.

Percek alatt elszórta a betegektől kért kenőpénzt a pesti sebész, de most nagyon megjárta

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kúria a korrupt budapesti sebészt.

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit három évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is eltiltott – tájékoztatta az MTI-t a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a doktor 2009 és 2013 között dolgozott egy budapesti kórházban ortopéd sebészfőorvosként, műtéti beavatkozásokat is végzett. Jövedelmének kiegészítése érdekében több betegétől is – az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásért – jogosulatlanul pénzt kért, vagy az általuk önként felajánlott hálapénzt kevesellve, nagyobb összeget kért.

Az orvos a többi között arra hivatkozott, hogy a felajánlott harmincezer forintot percek alatt elszórakozza a barátaival, illetve az ötvenezer forint kevés, mert ő gépkocsijával jár a Balatonról – idézte a főügyész. Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.

Olyan eset is volt, amikor a főorvos felhívta a beteg figyelmét, „ne felejtse el, megy még vissza varratszedésre, és egyébként is mástól többet szokott kérni”. Egy betegének a részletfizetést is felajánlotta. Egy másik beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér, hiszen a tárgyi ajándékból nem tudja a számára szükséges dolgokat megvenni – sorolta fel az eseteket a főügyész.

A sebészt első fokon kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt két év letöltendő börtönre ítélte. A másodfokú bíróság azonban enyhített ezen arra hivatkozva, hogy a vádlott nem minősült önálló intézkedésre jogosultnak, így csökkentette a büntetést és felfüggesztette annak végrehajtását.

A jogerős döntés ellen a Fővárosi Főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Kúriához, amelyben – részletes jogi indokolást adva – kérte az önálló intézkedésre jogosultság, mint minősítő körülmény megállapítását és letöltendő szabadságvesztés kiszabását. A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta, a Kúria pedig helyt adott annak, vagyis a sebésznek börtönbe kell vonulnia.

A legfelsőbb bírói fórum megállapította, hogy az egészségügyi beavatkozás díját a kórház állapítja meg, azt vagy a beteg vagy az egészségbiztosítás fizeti, az eljáró orvos azonban külön nem kérhet ellenszolgáltatást, mert az jogtalan előnynek minősül. Egy főorvos pedig a beteg irányába önálló intézkedési jogkörrel bír, ezért ha jogtalan előnyt kér, cselekménye súlyosabban minősül.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát