Létrehozva: 2021.11.27.

Pénz nélküli, üres bankkártyával csalt ki 43 milliót a banktól a kecskeméti cégvezető

A férfi ezek után még több pénzt akart, amibe végül belebukott.

Hihetetlen csalást hajtott végre egy Kecskemét környéki cég vezetője két társával. A férfi egy bankkal kötött szerződés alapján bankkártya terminált üzemeltetett, amiről először szándékosan egy kisösszegű, 2 eurós pénzlevételt indított egyik társával, majd nem sokkal később egy 45 ezer eurós és egy 90 ezer eurós terhelést is kezdeményeztek.

A férfi a cége nevében próbálta levenni a kért összeget, kihasználva azt, hogy a bank az ilyen céges tranzakciók esetén nem ellenőrzi rögtön a fedezetet. A bankkártya amit használt teljesen üres volt, egy forint nem volt rajta, mégis ezzel az ügyes trükkel sikerült hozzájutnia az átszámítva több mint 43 millió forinthoz.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ezen sikeren felbuzdúlva a férfi újabb csalást eszelt ki társaival. Néhány héttel később egy hozzájuk került ukrán bankkártyával a birtokos tudta nélkül hasonló, fedezet-ellenőrzés nélküli terhelést kezdeményeztek a cégvezetőnél lévő banki terminálon.

A 600 ezer és 500 ezer euro összegű ügyletek ellenőrzése során azonban kiderült a visszaélés, a bank az utalást leállította és a több mint 363 millió forint kifizetése nem történt meg, ami a vesztét okozta a csalóknak.

„Az ügyészség a különös visszaesőnek számító cégvezető vádlottat és társát információs rendszer felhasználásával elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, míg harmadik társukat pénzmosás bűntettével vádolja. A cégvezető férfi a bűncselekményt két felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért elítélése esetén azok utólagos végrehajtását is el kell rendelni. Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni”- közölte a Kecskeméti Járási Ügyészség

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra