Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.19.

Palesztin férfi akart erőszakolni Budapesten

A rendõrség közleményt adott ki, elmondásuk alapján a férfinak nem ez volt az elsõ erõszakos cselekedete.

Két nőt is meg akart erőszakolni az a 31 éves palesztin férfi, akit végül a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói elfogtak és őrizetbe vettek.  

 

A police.hu közleménye szerint, a férfi  2018. október 20-án éjszaka Budapest XIII. kerületében, egy társasházig követett egy nőt, majd a lépcsőházban lenyomta a földre és szexuális kapcsolatba akart lépni vele. 

 

A nyomozók a kitelepített biztonsági kamerák felvételeit ellenőrizve azonosították a középkorú férfit, akiről kiderült: nem ez volt az első, hogy erőszakolni próbált Budapesten! Még 2018 áprilisában egy óbudai társasházban is megtámadott egy nőt. Ekkor a sértettet a nyakánál fogva lefogta, a földre szorította és szintén szexuálisan közeledett felé. 

 

A rendőrök végül december 18-án délután a XI. kerületi munkahelyén elfogták. A Magyarországon oltalmazott státuszúként tartózkodó palesztin férfit a nyomozók őrizetbe vették és két rendbeli szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök indítványozták a férfi letartóztatását. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát