Létrehozva: 2020.09.01.

Ötletes megoldásokkal küzdenek az iskolák a járvány ellen

2020. szeptember 1-jén hagyományos iskolarendben kezdik a tanévet a diákok, de korántsem hagyományosan. A járványügyi helyzet miatt minden iskola saját rendszabályokat vezet be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott 70 pontos javaslatcsomag alapján. A Ripost a legötletesebb járványügyi intézkedések után érdeklődött.

Tornaóra elméletben, KRESZ-pálya az iskolafolyosón, felosztott udvar – ilyen elképzelhetetlen volt eddig az iskolákban, mígnem a járvány kikényszerítette az osztályok és a gyerekek távolságtartását. A tanévet minden iskolában alapos fertőtlenítés előzte meg, és a legtöbb helyen a szülők nem mehetnek be az épületbe. A legnehezebb az elsősöknek, hiszen számukra teljesen idegen a környezet és a tanítók, ezért őket a szülők – a legtöbb helyen – az első napokban száj­maszkban elkísérhetik az osztályteremig. Általános szabály a higiénia betartása, ajánlott a maszkviselés a nagyobbaknak a közösségi terekben, jó, ha minden gyereknél van szájmaszk és fertőtlenítő – sok helyen ez előírás is lesz.

Fotó: Magyar Nemzet

Betegen pedig egyetlen gyermeket sem szabad iskolába engedni, van, ahol elkülönítő szobát is kijelöltek azoknak, akik tanítás közben mutatnak tüneteket. Mindenki azt szeretné, ha a gyerekek iskolába járhatnának, ezért az intézményvezetők igyekeznek intézkedéseikkel elkülönítve tartani az osztályokat és minimálisra csökkenteni a fertőzésveszélyt. Ennek érdekében pedig leleményes megoldásokat találtak.

Saját pohár, kulacs, étkészlet

Több iskolában is azt kérik, hogy mindenkinek legyen névvel ellátott pohara, kulacsa, étkészlete, azt vigye magával az étkezésekre, tornaórára is.

Ismét lesz üzenőfüzet

Nincs több személyes megbeszélés a pedagógussal, tekintve, hogy a szülő a lábát sem teheti be az iskolába. Akik tavasszal már bejáratták az elektronikus kapcsolattartást, azok továbbra is ott beszélgethetnek a gyerekről, de újra divatba jön az üzenőfüzet is. Több iskola kérte a szülőket, hogy rendszeresítsenek ilyet, és abba írják bele, mikor mennek a gyerekért, a pedagógus is azon keresztül üzen, hogy például mikor lesz az ebédbefizetés.

Fotó: MTI

Zárva maradnak az iskolai büfék

Aki nem a menzán eszik, annak tízórairól is kell gondoskodnia, ugyanis az iskolai büfék többsége nem nyithat ki. Egy vidéki iskolában az alsósok az osztálytermükben kapják meg a menzát, a felsősök pedig osztályonként ebédelnek az étkezőben. Hallottunk olyan iskoláról is, ahol az utolsó turnus csak fél 4-kor kapja meg az ebédjét.

Megnyitották a régi bejáratot

Az egyik budai középiskolában egy rég nem használt hátsó bejáratot nyitottak meg, és olyan közlekedési rendet alakítottak ki, hogy a főbejáraton lehet bemenni, de a hátsó, régi bejárat szolgál kijáratként, így az érkezők és a távozók nem botlanak egymásba.

Fotó: Magyar Nemzet

Tilos a puszi és a futkosás

A Kölcsén található Kölcsey Ferenc Általános Iskola új szabályai szerint tilos a baráti ölelés, a puszi és a kézfogás. A tanulóknak fokozottan ügyelniük kell arra, hogy személyes taneszközeiket más ne használja. Fontos, hogy a diákok ne egyenek és igyanak egymás után ugyanabból az adagból, palackból, pohárból. Nem szabad az aulában szaladgálni, fogócskázni, az iskolában lépésben kell közlekedni.

Jobbkézszabály a folyosón

Az egyik kőbányai általános iskolában kettéválasztották a folyosót, és kijelölték a haladási irányokat, hogy a közlekedő gyerekek ne összevissza szaladgáljanak. Jobbra tartás van, akárcsak a KRESZ-ben! A földre festett nyilacskák segítenek az eligazodásban, és ha le kell kanyarodni, akkor elsőbbsége van annak a diáknak, aki jobbról érkezik.

Csak igazolással szabad köhögni

Az egyik fővárosi általános iskola az összes tagintézményében előírta, hogy a szülőnek igazolást kell a gyerekkel küldenie, ha olyan krónikus betegsége van – például asztma, krupp, allergia –, ami köhögéssel jár. Ennek hiányában a gyereket azonnal elkülönítik és hazaküldik, ha köhög.

Máskor csöngetnek be az alsósoknak, mint a felsősöknek

Ahol megoldható, ott külön területet jelöltek ki az egyes osztályoknak vagy évfolyamoknak az udvaron, máshol a szünet lesz elcsúsztatva. Egy vidéki iskolában például ennek érdekében a felsősök negyedórával később kezdenek, mint az alsósok. Van olyan iskola, amelyik külön órarendet dolgozott ki, melyik osztály mikor használhatja az udvart.

10 helyett 15 perc a szünet

Egy újbudai iskolában azért hosszabbították meg a szüneteket, hogy legyen idő két óra között a padok fertőtlenítésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast