Létrehozva: 2021.11.02.

Összeszorul a szív: nem hiszed el, hol találtak agresszív daganatot a magyar fiú testében

A most 17 éves Levente évek óta küzd a rosszindulatú daganattal.

Ki hitte volna, hogy a kamasz Levente panaszai mögött ennyire szörnyű betegség áll?! A fiú erős fejfájásra és kettős látásra panaszkodott, ezért a szülei kivizsgálásra vitték, ahol megdöbbentő hírt közöltek velük: tumor van a tini jobb arcüregében.

Leventét rögtön a pécsi gyermekonkológiára szállították, ahol a szövettan igazolta az egyik legagresszívebb daganatot. Sajnos a helyzet egy hét múlva még rosszabbra fordult: a fiú teljesen megvakult, a tumorműtét ugyanis túl kockázatos lett volna.

Levente (Fotó: Remény Alapítvány)

Levente sugárkezelést és kemoterápiát is kapott, amitől a tumor elkezdett zsugorodni.

„Levente a vaksága ellenére nagyon életvidám gyerek, tanulja a Braille írást. A vakok iskolájába jár és egyre jobban megy a tanulás, de a kollégium lelkileg nagyon megviselte! A tanárok nagyon szeretik, osztálytársaival megbarátkozott és itt a vakok iskolájában megkapja az alapokat az önálló élethez” – írták a fiúról szülei a Remény Alapítványnak küldött levelükben.

Levente évek óta küzd a gyógyulásért. Ha te is támogatni szeretnéd ebben, ide kattintva megteheted!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét