Létrehozva: 2021.06.22.

Összeomlott Fekete Dávid: nem láthatja felnőni az ikreit

Nagyon rosszul viseli a börtönt az egykori megasztáros, aki több, mint 100 milliós csalást követett el.

Már lassan két hónapja, egészen pontosan 52 napja ül hűvösön Fekete Dávid, egykori megasztáros énekes, akit több, mint 100 milliós csalással, közokirat hamisítással és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Nem áll jól a szénája, szeptember hatodikáig mindenképpen börtönben marad, az ellene gyűlő bizonyíték-tenger pedig előrevetíti, nincs sok esélye arra, hogy büntetlenül megússza azokat a piszkos üzleteket, melyeket a gyanú szerint – többek között – a régi barátai ellen követett el.

Fekete Dávid szeptember elejéig biztosan börtönben marad
Fotó: TV2

Ha a felsorolt vádakban bűnösnek találják, a szakértők szerint akár 11 évet is kaphat, ami azt jelenti, hogy nem láthatja majd felnőni az ikreit, Ádint és Mátét, akik 2020. január 3-án látták meg a napvilágot.

A Bors megtudta: Fekete Dávid nagyon rosszul viseli a bezártságot, már a letartóztatása utáni első estén lelkileg összeomlott, de a hírek szerint az elmúlt időszakban sem sikerült összeszednie magát. A lap információi szerint leginkább a gyerekei hiányoznak.

Hogy mit mond Dávid érzéseiről a barátja, arról bővebben a Bors napilap szerdai számában olvashatsz. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten