Létrehozva: 2020.09.26.

Országos tisztifőorvos: a szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni

A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni – mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.

Látható, hogy már a közösségi terjedés a jellemző – fogalmazott Müller Cecília, alapvető szabálynak nevezve, hogy az emberek bárhová csak egészségesen menjenek.

Fotó: Sulyok László

Arra kérte az időseket, hogy magukra is vigyázzanak. Kerüljék a zsúfolt helyeket; ha korán vásárolnak be, már sokat tettek a saját érdekükben – jegyezte meg.

A szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni. „Nagyon szeretnénk elkerülni a szigorításokat” – jelentette ki az országos tisztifőorvos.

Hozzátette: mindenki élni akarja a megszokott életét. Ugyanakkor megjegyezte, hogy természetesen létezik egy eljárásrend, vannak tervek különböző esetekre.

Javasolt sokat tartózkodni a szabadban a pandémia idején, a sportolás jót tesz – hangsúlyozta Müller Cecília. Ugyanakkor azt mondta, hogy a romló időjárás miatt az emberek fokozottan „beszorulnak” a szűk terekbe, ezért komolyan kell venni a maszk használatát.

Hétvégén többen el tudnak menni moziba, szórakozóhelyre, üzletbe. Ahol nem tartható a másfél méteres távolság, fontos a maszkhasználat, amelyet sok helyen jogszabály is előír.

Senki nem tudhatja, hogy hordozza-e a vírust tünetmentesen, ezért lényeges az óvintézkedések betartása. Fontos vigyázni azokra, akiknél magas a kockázata annak, hogy súlyosan, akár halált okozva zajlana le a fertőzés – jelezte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília közölte, hogy a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, amely a pandémia felszálló ágában van. Egyre nő a kórházban ápolt emberek száma: már 589-en szorulnak kezelésre – fűzte hozzá.

A világon 32 749 934 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 992 991, a gyógyultaké pedig 22 615 767 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 32 472 766 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 987 679, a gyógyultaké pedig 22 377 620 volt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 7 078 039 fertőzött volt eddig a napig, 204 486-en haltak meg, és 2 750 459-en meggyógyultak.
  • Indiában 5 903 932 fertőzöttet, 93 379 halálos áldozatot és 4 849 584 gyógyultat jegyeztek fel.
  • Brazíliában 4 717 991 fertőzöttről, 141 406 halálos áldozatról és 4 153 307 gyógyultról tudni.
  • Oroszországban 1 138 509-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 20 140-re, a gyógyultaké pedig 936 881-re emelkedett.
  • Spanyolországban 716 481 fertőzöttet, 31 232 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak.
  • Franciaországban 552 454 fertőzöttről, 31 675 halálos áldozatról és 96 937 gyógyultról tudni.
  • Iránban 443 086 fertőzöttet, 25 394 halálesetet és 372 051 gyógyultat tartanak számon.
  • Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 431 817, és 42 060-an haltak meg a betegségben.
  • Törökországban 312 966 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 7929, a gyógyultaké 274 514.
  • Olaszországban a fertőzöttek száma 308 104, a halálos áldozatoké 35 818, és 223 693-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.
  • Németországban 285 026 a fertőzöttek száma, 9459 a halottaké, 250 104-en meggyógyultak.
  • Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 90 456 fertőzéses esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, valamint 4739 halálos áldozatot és 85 360 gyógyultat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában