Létrehozva: 2021.10.04.

Orosz Bernadett kálváriája: döbbenetes műtéteken esett át a bántalmazott édesanya

Orosz Bernadettnek már örökre együtt kell élnie a fájdalommal, de öt beavatkozás után végre visszakapta a régi arcát, bár két műtét még hátravan.

Orosz Bernadett neve két évvel ezelőtt vált ismertté, amikor a többgyermekes anyukát csaknem agyonverte a volt párja, az egykori alezredes.

A gyönyörű nő arca a felismerhetetlenségig eltorzult, ami nem csak esztétikai, de egészségügyi gondokat okozott a többszörösen traumatizált asszonynál.

„Egy héttel az aljas bántalmazás után egy életmentő beavatkozást hajtottak végre, amelynek során egy agyhártyagyulladást is okozható vérömlenyt távolítottak el az orromból. Abszolút nem kaptam levegőt, ezért is volt szükség az operációra. Az orrcsont-, és orrsövénytörés miatt sajnos hajlamos lettem az arcüreg gyulladásra” – emlékezett vissza a Blikknek Bernadett.

Orosz Bernadett megannyi testi és lelki traumán ment keresztül
Fotó: Bors / Czerkl_Gábor

A hatgyermekes édesanya összesen öt műtéten esett át az utóbbi két évben, kettő még hátravan.

„Az év elején egy arcrekonstrukciós műtétet végeztek rajtam, az arcom szimmetriáját próbálták helyre hozni. Ekkor részben rendeződött az érzékkiesés, de még mindig nem teljes mértékben. A többórás plasztikai beavatkozás után olyan borzasztó érzések fogtak el, amiket a megverésem után éreztem. A hajam véres volt, az arcom pedig bedagadt. Újraéltem a fájdalmakat. Sajnos az orrüregben havonta egy véres, gennyes váladék termelődik, amit még mindig nem tudtak megszüntetni. A jobb szemem idegkárosodást szenvedett a bántalmazás során, ezért a közelmúltban a jobb szememet is megműtötték. Sokáig stagnált az állapotom, de nemrég sajnos hirtelen nagyon megromlott. Ekkor műlencsét ültettek be a jobb szemembe.”

Bernadett külön-külön már sosem lesz képes látni a szemeivel, és a frontváltozás is erős orrcsonti fájdalommal jár nála, a homlokán és a szeme alatt hematómák, vérömlenyek maradtak a bántalmazások után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast