Létrehozva: 2021.09.28.

Óriási tömeg az M3-as pótlóbuszok megállóiban: 3-4 buszt is meg kell várni, mire felfér valaki

Általános budapesti probléma az M3-as metrópótlón reggelente feltorlódó tömeg. Sok Metropol olvasó jelezte, hogy a járművekre gyakran nem lehet felférni, és 3-4 buszt is meg kell várni, mire valaki „sorra kerül”. Hétfő reggel kimentek a lap munkatársai megnézni a helyzetet, és ugyanezt tapasztalták: óriási tömegek vártak a buszokra, majd 10 perc múlva egyszerre sok busz érkezett...

A 13. kerületi Lehel téren és a Nyugati pályaudvarnál is élénk utasforgalmat tapasztalt a Metropol: csak úgy özönlöttek az emberek a megállókba. Azonnal feltűnt, hogy a buszok gyakran kettesével-hármasával mentek, néha pedig percekig egyet sem láttak. Ilyenkor pillanatok alatt óriási tömeg zsúfolódott össze a megállóban, az utasok gyakran tülekedtek a felszállásért, a járművek pedig ilyenkor sokáig nem tudták „utolérni magukat”.

Fotó: Metropol

„A legdurvább állapotok reggel 7 és 8 óra között vannak, meg délután, amikor mindenki jön haza a munkából, ilyenkor lehetetlen felférni a buszra„ – mondta az egyik utas. „Van olyan, amikor egész simán megy, mert egymás után jön 4 busz, de van, amikor 10 percig egy sem jön, olyankor hatalmas a káosz – mondta egy másik hölgy.”

A napi mintegy 500 ezer utast szállító metróvonal buszokkal történő pótlása valóban indokolttá tenné a buszok percenkénti indulását, azonban ez a budapesti közlekedési káosz és a dugókban feltorlódó pótlóbuszok miatt a jelek szerint igencsak akadozva tudja kiszolgálni a a reggeli csúcsban a 3-as metró vonalán közlekedőket. Jobb híján marad a szokásos jó tanács: induljon hamarabb!

Fotó: Metropol

Még másfél évig pótlóbuszozhatunk

A hármas metró vonalát 2017-ben kezdték el felújítani. A felújítás első szakasza Újpest-Központ és a Dózsa György út között zajlott, majd 2019-től elkezdték a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispesti szakasz renoválását. Jelenleg a Nyugati pályaudvartól a Klinikákig tartanak a munkálatok, ami a a 3-as metró legforgalmasabb szakasza. Bár az eredeti tervek még 2022 végére ígérték a felújított rész átadását, azonban a BKK jelenlegi információi szerint ez elcsúszik valamikor 2023 első negyedévére.

A busz dugig van, levegőt is alig kapni.
Fotó: Metropol

Nyár eleje óta tart a Karácsony-káosz

A buszos közlekedés akadozásán és a megállókban préselődő tömegek látványán lassan már egy budapesti sem csodálkozik. Nyár elején, hosszú halogatás után Karácsony Gergely mindent egyszerre zárt le a fővárosban, és hónapok óta nem enyhül a közlekedési káosz: az autók továbbra is gyakran másfél-két órát vesztegelnek a gigadugókban. A belvárosban tavasz óta anyáznak az autósok a biciklisáv miatt, eközben a főpolgármester az amúgy is zajló belvárosi metrófelújítás idején fogott bele a pesti alsó rakpart átépítésébe, majd több mint másfél éves huzavona után után alapos késéssel, június közepén elkezdődött a Lánchíd felújítása, júliusban pedig tetézte mindezt a Blaha Lujza tér átépítése, ahol sávlezárásokkal, elterelésekkel és betontömbökkel nehezítik a körúti kerékpársávok miatt amúgy is ellehetetlenült közlekedést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin