Létrehozva: 2021.06.12.

Megható képet tett közzé Orbán Viktor

Ötödik unokájának a keresztelőjéről tett fel fotót közösségi oldalára a miniszterelnök.

Ma megkeresztelték a miniszterelnök 5. unokáját. „Bertalan Krisztus nyájába felvétetett” – írta megjegyzésként a képhez Orbán Viktor.

Bertalan a kormányfő legidősebb lányának, Orbán Ráchelnek a harmadik gyermeke. Ráchel mellett Sára 2 unokával lepte meg Orbán Viktort, így a miniszterelnökünk ötszörös nagypapa.

Orbán Viktor miniszterelnöknek öt gyermeke van, a legidősebb, Ráhel 2012-ben végzett a budapesti Corvinus egyetem turizmus-vendéglátás szakán, de egy-egy szemesztert tanult a Bostoni egyetemen, a Sorbonne-on, a Silenai Egyetemen, illetve egy évet a svájci lausannei Ecole hoteliere elitegyetemen is. 2013-ban ment férjhez Tiborcz István vállalkozóhoz. Legidősebb gyermekük, Alíz 2016-ban született, Anna Adál 2018-ban, Bertalan pedig 2020-ban látta meg a napvilágot. A miniszterelnök egyetlen fia, a 28 éves Gáspár 2013-ban érettségizett a budapesti Szent Angéla Ferences Gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult történelmet. Pár évet focizott a Puskás Akadémiában, aztán joghallgató lett. 2019 óta hivatásos katona, 2020 augusztus 20-án tette le a tiszti esküt. Orbán Viktor harmadik gyermeke, Sára 2013-ban érettségizett a budapesti Szent Angéla Ferences Gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult történelmet. 2017. augusztus 26-án feleségül ment Szokira Tamáshoz. Két gyermekük közül Johanna az idősebb, ő 2018-ban, János Fülöp pedig 2020-ban született. Orbán Viktor és Lévai Anikó negyedik gyermeke, Róza 20 éves, már leérettségizett. Legkisebb lányuk, Flóra 16 esztendős, jelenleg középiskolába jár.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét