Létrehozva: 2020.10.19.

Orbán Viktor: Remélem, a Jobbik fizetett a krumpliért, ha már a varrónőket nem fizették ki

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszolt a parlamentben.

A miniszterelnök hétfőn a képviselők azonnali kérdéseire válaszolt az Országgyűlésben.

Jakab Péter (Jobbik) azt mondta a miniszterelnöknek, egyetlen kérdése van hozzá: „milyen a félelmen és szegénységen vett győzelem íze?” A múlt vasárnapi borsodi időközi választáson ugyanis azt mondták neki a helyiek – folytatta a Jobbik frakcióvezetője -, hogy azért szavaznak a Fideszre, mert az egyetlen bevételi forrásuk a közmunka, és ha nem jó helyre húzzák az ikszet, a fideszes polgármester ezt is elveszi tőlük.

„Köszönjük a gratulációkat” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök válaszában, hozzátéve: „hallgatjuk önt, és nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk”. Sírni is volna ok – mondta -, mert ahogy Jakab Péter beszél a borsodi emberekről, több mint megalázó.

„Azért vesztették el a választást, mert önök így beszélnek a borsodi emberekről, és pontosan azt gondolják róluk, amit most ön itt elmondott” – jelentette ki, szánalmasnak, nevetségesnek minősítve a frakcióvezető szavait.

„Most, hogy így lebontották a kétharmadot, a Gyalog galopp Fekete lovagja jut eszembe. Egyezzünk ki döntetlenben” – mondta a kormányfő.

Azonnali kérdések // Parliamentary Q&A Közzétette: Orbán Viktor2020. október 19., hétfő

Jakab Péter viszonválaszában azt mondta, a miniszterelnök továbbra sem a nyugdíjakkal, a bérekkel, az egészségüggyel foglalkozik, hanem marad a gyűlölködés, a hazudozás. „Mi, ellenzékiek a hazugságra igazsággal válaszolunk, a gyűlöletre összefogással, a megosztásra egységgel” – fogalmazott, ellenzéki összefogást ígérve mind a 106 országgyűlési választókörzetben.

Szavait úgy zárta, véget fognak vetni a „krumplikirályságnak”. Ezután elindult Orbán Viktor felé egy zsák krumplival – mondván, hogy a borsodiak ezt küldik neki -, de több kormánypárti képviselő, mások mellett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Balla György, a kormánypárt frakcióigazgatója igyekezett útját állni.

Jakab István levezető elnök figyelmeztette a Jobbik frakcióvezetőjét, és jelezte, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket.

Orbán Viktor viszonválaszában úgy fogalmazott:

„remélem, a krumpliért fizettek, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni”.

A miniszterelnök biztosította Szerencs választókörzetének összes lakóját, hogy ezután is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, és mindent megtesznek a térség felemeléséért. Végül azt mondta a Jobbiknak:

„önök azt mondták, remélik, méltósággal veszítjük majd el a kétharmadot. Nem veszítettük el, azt viszont látom, hogy önök két dolgot nem tudnak, nyerni meg veszíteni”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják