Létrehozva: 2021.09.08.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a történelem megismételje önmagát!

Ha lesz migránshullám, akkor Szerbia és Magyarország közös erővel meg fogja állítani, megvédi Európát és Németországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután a Karmelita kolostorban fogadta Ana Brnabic szerb miniszterelnököt.

Orbán Viktor a szerb kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: meg kell védeni Európát, mert az amerikai kudarc Afganisztánban olyan helyzetet idézett elő, amelynek révén több milliós migránshullám is bekövetkezhet a következő időszakban. Ha ez szárazföldi útvonalon történik meg, ami szerinte a legvalószínűbb, akkor ez Szerbiát és Magyarországot rendkívül nehéz helyzetbe fogja juttatni.

Hozzátette: akik a migrációt korábban támogatták – kormányok, NGO-k, Soros-szervezetek –, most ugyanúgy támogatják, támogatnák az Afganisztánból érkező migrációt, ez azonban élesen ellentétben áll Magyarország és Szerbia érdekével.

„Védjük Szerbiát, védjük Magyarországot, védjük magunkat, de mindannyian tudjuk, hogy ezek a migránsok nem Szerbiában és nem Magyarországon akarnak élni, ezek Németországba igyekeznek, ezért amikor most megvédjük magunkat, mint oly sokszor a történelem során, egyben Európát, elsősorban Németországot is védjük, és ez akkor is így van, ha semmilyen elismerésre, és hálára pedig végképp nem számíthatunk” – fogalmazott a miniszterelnök.

„Lehetetlen, hogy menekülttábort csináljanak Magyarországból vagy Szerbiából. Az lehetetlen, hogy itt hotspotokat hozzanak létre. Az lehetetlen, hogy itt a biztonsági kérdések kiszorítsák a gazdasági fejlődés kérdését, ezt egyszerűen nem engedhetjük meg” – jelentette ki Orbán Viktor.

Meg kell védeni Európát!

– hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Ana Brnabic szerb miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy az amerikai kudarc miatt Afganisztánból több milliós migránshullámra számíthatunk. Hozzátette, hogy Európa gondolkodása felől ne legyen illúziónk, ugyanis, mint mondta, sosem siettek a segítségünkre az elmúlt évszázadok során, és most sem számíthatunk erre.

Védjük Szerbiát, védjük Magyarországot, védjük magunkat, de mindannyian tudjuk, hogy ezek a migránsok nem Szerbiában és nem Magyarországon akarnak élni, ezek Németországba igyekeznek, ezért amikor most megvédjük magunkat, mint oly sokszor a történelem során, egyben Európát, elsősorban Németországot is védjük, és ez akkor is így van, ha semmilyen elismerésre, hálára pedig végképp nem számíthatunk.

A miniszterelnök kiemelte, hogy ma a világgazdaságban előkelő helyen van Közép-Európa és Szerbia is ennek a része. Úgy látta: ezt a helyet egy migránshullám meg tudja roppantani. Mint mondta: akik a migrációt korábban támogatták – kormányok, NGO-k, Soros-szervezetek –, most ugyanúgy támogatják, támogatnák az Afganisztánból érkező migrációt, ez azonban élesen ellentétben áll Magyarország és Szerbia érdekével.

Magyarország azért is elkötelezett „ezer százalékig” Szerbia európai uniós tagsága mellett, mert enélkül Európa belső részeinek biztonsága sem garantálható.

Lehetetlen, hogy itt hotspotokat hozzanak létre, hogy itt biztonsági kérdések kiszorítsák a gazdasági fejlődési szintet

– emelte ki Orbán Viktor. Rámutatott: Magyarország érdeke, hogy jó szomszédi viszonyt legyen a két ország között, és mivel a Balkán egy könnyen destabilizálódó térség, ezért kiemelten fontos, hogy integrálni lehessen az európai közösségbe.

A csúcstalálkozón Ana Brnabic szerb miniszterelnök úgy fogalmazott: előbb-utóbb újabb migrációs hullám alakulhat ki. Úgy látta, az lenne a megoldás, ha ellenőrzött formában jönnének a migránsok, és már az első uniós tagállamban ellenőriznék őket, ahova érkeznek.

Úgy kellene segíteni az embereknek, hogy ne kelljen elhagyniuk a szülőföldjüket, és ne kelljen elindulniuk Európa felé, ahogy azt korábban Magyarország is szorgalmazta

– tette hozzá a politikus.

Ana Brnabic kiemelte, hogy a ma a kétoldalú stratégiai partnerségről megkötött megállapodás a csúcspontja az eddigi közös munkának, amelyet 2014-től, az első együttes kormányülés óta folytattak. Emlékeztetett arra is, hogy korábban már megállapodtak a külképviseletek és a nagykövetségek infrastruktúrájának közös használatáról.

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarország a harmadik legfontosabb gazdasági partnere Szerbiának az EU-ban, és hamarosan a második helyre kerülhet, mert folyamatosan nő a kereskedelmi forgalom a két ország között. Ana Brnabic köszönetet mondott magyar kollégájának azért is, amit a magyarországi szerb közösségért tett, és azt mondta, Szerbia is elkötelezett a szerbiai magyar közösségek segítése mellett. Kérdésre kifejtette: Magyarország a legmegbízhatóbb partnere Szerbiának az uniós integráció felé vezető úton, minden segítséget megad Szerbiának, és mindig minden fórumon kiáll Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása mellett.

A gyümölcsöző kormányközi kapcsolatok a közvéleményre is kihatnak: korábban írtunk arról, hogy a közép-európai elemző- és kutatóintézet, a CEPER felméréséből kiderült: egy év alatt nyolc százalékkal nőtt Szerbiában azok aránya, akik jó véleménnyel vannak Magyarországról.

„Magyarország kiváló kalauz az uniós labirintusban”

– Szerbia uniós integrációja nem tűrhet halasztást, azonban fontos, hogy tagjelölt országként ne vesszen el a brüsszeli bürokrácia útvesztőjében. Magyarország hasznos tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren, hiszen nem újak számunkra az ideológiai boszorkányüldözések és a politikailag elfogult jogállamisági kirakatperek – írta Facebookon Varga Judit.

– Brüsszel a csatlakozási tárgyalásokat már lassan két éve hanyagolja és csak álszent aggodalmaknak ad hangot ahelyett, hogy valódi, termékeny párbeszédet folytatna a Nyugat-Balkán kulcsállamával. Lássuk be, a közeljövőben sok múlhat a szerb csatlakozás felgyorsításán. Elég, ha az illegális migráció megállítására gondolunk, déli szomszédunk stabilitása és jó kapcsolata az Európai Unióval elengedhetetlenül fontos.

Magyarország és Európa biztonsága múlik a Nyugat-Balkán államain. Mi, magyarok ezt felismertük, ideje lenne, ha végre Brüsszel is felocsúdna birodalmi törekvéseket dédelgető Csipkerózsika álmából.

– Bátran kijelenthetjük, hogy Szerbia nemcsak egy déli szomszéd, hanem Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere is. Szövetségünket a mai közös kormánycsúcs tovább erősítette – olvasható a politikus bejegyzésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"