Létrehozva: 2021.06.21.

Itt vannak a számok: ilyen szinten támogatják a kormányellenesek Orbán javaslatait

A miniszterelnök június 9-én, a Világgazdaság konferenciáján több fontos gazdaságpolitikai intézkedést is bejelentett. Ezek kapcsán készült reprezentatív felmérés.

Szerző ripost

A teljes népesség 80-90 százaléka, ugyanakkor a kormányelleneseknek is több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor által a Világgazdaság konferenciáján bejelentett intézkedéseket. Ez derült ki a Real-PR 93 múlt héten elvégzett, reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A teljes népesség 80-90%-a támogatja az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett intézkedéseket
Fotó: mti

A miniszterelnök a június 9-i konferencián több olyan gazdaságpolitikai intézkedést jelentett be, amelyekkel a kormány Magyarország újraindulását kívánja elősegíteni a járvány után.

Noha a mindenkori kormányoknak eredményfelelőssége van, a sikerességhez fontos az is, hogy szándékaikat és céljaikat a társadalom támogassa. A most bejelentett elképzeléseknél úgy tűnik, hogy az utóbbi is biztosított, hiszen ritka, hogy bármilyen kérdésben ilyen széleskörű egyetértés legyen a magyar társadalomban – írja a Figyelő.

Jól példázza mindezt, hogy a minimálbér közel húsz százalékos emelésének javaslatával a megkérdezettek kilencven százaléka egyetértett.

Külön siker, hogy a kormánnyal szemben összességében kritikus polgárok 84 százaléka – a kormánypártiaknak pedig a 93 százaléka – is inkább jó döntésnek nevezte a „kétszázezres minimálbért”.

A kormánykritikusoknak csak 12 százaléka gondolta mindezt rossz döntésnek.

A védekezésben résztvevőknek nyújtandó tíznapos pluszszabadság kérdésében ugyancsak teljes egyetértés mutatkozott, az összes megkérdezett 89, de a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult vele.

A legnagyobb megosztottságot a családi adóvisszatérítés egyszeri intézkedése váltotta ki, ám itt is ötből négyen egyetértenek a tervezettel.

A kormánnyal szimpatizálóknál ez, a többi kérdéshez hasonlóan, kilencven százalékos támogatottságot ért el. A kormánykritikusok azonban kevésbé lelkesek, csak kétharmaduk – a megkérdezettek 68%-a – sorakozott fel a döntés mögé.

ál nem magasabb kamatozású hitelekre, a kisvállalkozások számára – húzta alá.

Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök előadása után szólalt fel szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő több ponton reagált az MNB elnökének javaslataira, és szinte minden tekintetben ellent mondott neki. Egyúttal Orbán Viktor bejelentette, hogy 2022 január-februárjában a gyermeket nevelő szülőknek visszaadná a kormány a 2021-es év után befizetett személyi jövedelemadó összegét, ha a GDP-növekedés 2021-ben egy bizonyos szint felett lesz.

Reagált Matolcsy György szavaira a kormányfő

Világgazdaság Magyarország Újraindul című konferenciáján a kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy most inkább hálásnak érzi a helyzetet, hogy utolsóként szól. Úgy illendő, hogy az előttem szólok felvetéseire reagáljak – kezdte. A magyar kormány nem szenved gondolatszegénységben, erre bizonyíték az előző három előadás. Gondolattermelésben jól állunk, innovatív gondolatok termelésében is, ez pedig az én helyzetemet erősíteni – fogalmazott visszautalva a korábbi előadásokra. A legfontosabb kérdés, mekkora lesz a GDP-növekedés és mikor térünk vissza. Riasztóan magas számok hangzottak el – vélekedett. 6%-os számokat is hallani – idézte fel azt, hogy a jegybank már ekkora növekedési számot jelez előre. Ígérjenek inkább olyat, amit már láttam – idézett egy Rejtő regényből a miniszterelnök. Osztja a jegybankelnök véleményét, hogy el kell kerülni a post covid szindrómát. Egyetért a teljes foglalkoztatással, a moratórium ügyével foglalkozni kell.

A moratóriumot meghosszabbítottuk szeptemberig annak érdekében, hogy megállapodjunk az érdekeltekkel

- emelte ki. Az óvatos duhajok közé tartozom – szögezte le, amivel inkább Varga Mihállyal ért egyet. Ha nem figyelünk oda, akkor átesünk a ló másik oldalára.

Ha jól értem, akkor a jegybankelnök úr nincs kibékülve a mi forgatókönyvünkkel

- idézte fel, hogy Matolcsy György nagyobb hiánycsökkentést szeretne látni. Szerinte a jegybankelnök azt mondta, hogy arra költsünk pénzt, hogy gyorsabb legyen a hiánylefaragás.

Nem látom elérhetőnek a 3%-os hiányt jövőre, ez olyan megrázkódtatást jelentene a magyar háztartások számára, amit nehezen élnének túl.

Én az 5,9%-os hiánnyal kalkulálok 2022-re – húzta alá, üzenve ezzel a jegybankelnöknek. Szerintem olyan helyzetben, amikor elfogadjuk, hogy a jegybank kivezeti a hiteleszközét (az NHP-t – a szerk.), akkor a költségvetésnek forrásokat kell biztosítani olcsó, támogatott, 0,5%-n

Egy kieső NHP-t a KAVOSZ Széchenyi Kártya rendszere tudja majd pótolni.

Jelentős forrásokat ajánl a kormány ennek érdekében a kamara számára, hogy a megváltozott környezetben a kisvállalkozások a korábbinál is olcsóbb hitelhez jussanak – jelezte Orbán Viktor.

Előrevetítette: ennek a forrásnak nem lenne felső határa.

A minimálbéres kamarai felvetésre is reagált. Ha a garantált bérminimum is rajta lenne a nemzetközi összehasonlításokban, akkor Magyarország jobban állna.

A 200 ezer forintos minimálbér van a miniszterelnök szeme előtt egyébként.

De ha rázúdítjuk ezt az összeget a magyar kis és közepes vállalkozásokra, akkor tönkre mennek – vetítette előre. Ha magasabb minimálbért akarunk, 200 ezres cél van előttem egy vagy két lépésben, akkor ehhez a kkv-knak segítséget kell adnunk. Ez egyetlen formában lehet, az őket terhelő adóterhek csökkentésével – jelezte a miniszterelnök. Arra is kitért, hogy a magyar egészségügy csúcsteljesítményt nyújtott. Az orvosok és ápolók tudásának köszönhető ez és az egészségügy megszervezésének, ebben több európai országot is megelőzünk – mondta. Azt is felidézte, hogy minden társadalmi szereplő helyt állt. Nem csődölt be senki a járvány nyomán – vélekedett a miniszterelnök, itt utalt az egészségügyre, az oktatásra, a családokra. A vállalkozások is helyt álltak. A foglalkoztatási számok azt mutatják: a magyarok akarnak dolgozni és a cégek akarnak munkát adni – folytatta. Egy olyan közösség a mienk, amelyik baj idején minden porcikájával képes helyt állni és bizonyítani – vélekedett a kormányfő, aki arról is beszélt, hogy a mostani helyzetben nem lehet választási költségvetést csinálni. Ehhez képest az előadása legvégén bejelentett egy 550-580 milliárd forintos adóbevétel-kiengedést a kormányfő.

Új operatív törzsek jönnek

Megint kellenek az operatív törzsek, mert válság idején nem normativitás van, hanem célzottság, célra tartott döntéshozatal van ilyenkor és a célzottságot az operatív törzs testesíti meg – fogalmazott. A gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter külgazdasági miniszter fogja vezetni, míg a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzset operatív törzset Novák Katalin tárca nélküli miniszter – ismertette. Ezt a munkát támasztja alá a 2021-es és a 2022-es költségvetés – mondta. Nem hagyta szó nélkül a globális minimumadó elképzelését sem, melynek elfogadása a múlt hétvégén elkezdődött. „Készülni kell B és C forgatókönyvvel is, ha végül mégis megvalósul a globális minimumadó” – jelezte. De ez mire megvalósul szerinte addig akár több választást is megnyerhetnek a kormánypártok.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban