Létrehozva: 2021.09.24.

Orbán Viktor: „Európa jövője a gyermekekben van”

A miniszterelnök a Kossuth rádióban többek közt a kormány családpolitikájáról, minimálbér-emelésről és 13. havi nyugdíjról beszélt.

„Nagy forgalom van Budapesten, nem csak az utakon hanem a politikában is. Valóban eljöttek a barátaink, itt volt a volt amerikai alelnök a szerb elnök, nagy forgalom van, egymásnak adják a kilincset tudósok és politikusok” – kezdte válaszát Orbán Viktor Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy társadalmi tudósokon, demográfusokon kívül ilyen sok vezetőpolitikus is elfogadta a meghívást a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson. Majd így folytatta a miniszterelnök: „Izgalmas a téma, ráadásul a francia elnök kezdeményezésére megindult egy vita Európa jövőjéről. Még fontosabb kérdés lehetne, ha Európa jövőjéről gondolkodunk, minthogy lesz-e Európának jövője!? Ez pedig azon múlik, hogy lesz-e gyerek, vagyis hogy mi szülők elkötelezettek vagyunk-e a saját életünk folytatása mellett, mert ez egyetlen módon lehetséges, úgy hogy ha gyermekeink vannak. Elkötelezettek vagyunk-e amellett, hogy ne érjen véget a földi életünk se a halálunkkal, hanem legyen aki azt folytatja és mi magunk is tovább élünk?! Ha ez a hit elvész az emberekből, akkor nem lesznek gyerekek, nem lesznek családok és nem érdemes beszélni Európa jövőjéről! Európa jövője nem az iparban, nem a zöldítésben, nem a digitalizációban van: ezek mind nagyon fontos dolgok, de a jövő a gyermekekben van! Ezért nem szabad elfogadni, hogy saját gyermekek helyett Európa migrációval és migránsokkal akarja pótolni a hiányzó gyermekeket” – figyelmeztetett.

Orbán Viktor
Fotó: MTI

Orbán Viktor a következőkre hívta fel a figyelmet:

„Lehet munkaerőt behozni, sokan próbálkoznak ezzel, lehet migránsokat beengedni, de az az ország többé már az lesz, ami korábban volt, vagyis ha a saját országunkat és a saját világunkat akarjuk látni Európa jövőjeként is akkor család és gyermekek kellenek! Ezért izgalmas és népszerű a téma, hiszen a nyugat jelen pillanatban nem képes saját magát fönt tartani, mindenkit érdekel, hogy mit lehet tenni ez ellen. Mi magyarok próbálkozunk, azért jönnek ide hozzánk mert a magyar családpolitika unortodox, különleges, kilóg a sorból, példátlan Európában, a legtöbbet költjük a költségvetésünkből családpolitikára.”

Az eddigi eredmények kapcsán így fogalmazott a miniszterelnök:

„Nekünk csak tíz évünk volt eddig, az abortuszok száma 41 százalékkal csökkent, a házasságok száma nőtt, a termékenységi mutató, ami katasztrófa 1, 25 % volt, felment már 1,50 valahányra, de 2,1 –nek kéne lennie ezért mondom, hogy még csak félúton vagyunk, de a jelek biztatóak.”

Amikor a műsorvezető rákérdezett, elég-e az az öt pillér, amire a magyar családpolitika épül, Orbán Viktor úgy felelt: öt pillér elég, ha jó nagy házat építünk rá.

„A legfontosabb, vagy mestergerenda az a gondolat, hogy ha gyereked van, akkor jobban élj! Ez régen így volt, akinek több gyereke volt, az jobban élt. Ez még az előtt volt, hogy a modern világ kitalálta volna az államilag garantált egészségügyet, a nyugdíjat… Az állam átvette a biztonságos élet megteremtésnek számos lépését és munkáját. Korábban ez nem így volt, ezt csak a család tudta megadni az embernek. Minél több gyereked volt, annál nagyobb biztonságban voltál és annál nagyobb esélyed volt, hogy a családod gazdagabb lesz és jobban fog élni. Ma már nem ez a helyzet, ezért sokan azt hiszik, hogy a gyermek vállalása nem biztonságot ad, hanem elvesz belőle, hiszen a gyerek gond, és költséggel is jár, nem lehet egyszerre dolgozni is, meg otthon maradni is. Gyereknevelés mellett jól megfizetett munkahelyet találni összeegyeztetni a karrierszempontokat a családdal rendkívül nehéz dolog, én csodálattal nézem a hölgyeket, aki ezzel próbálkoznak. Minden elismerését a férfiaknak szerintem ezek a kemény nők és magyarok kivívják, de ha a kormány nem segít és nem hozunk létre egy olyan adó és támogatási rendszert egy olyan munkaerő piaci szabályozást, hogy a gyermeket vállaló nők, csak azért mert egy többletterhet vállaltak, ne tudjanak jobban élni, akkor bizony a család és a gyermekvállalás mögötti gazdasági motívum el fog tűnni.”

A járványról

Azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít és az oltatlanok életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat. – mondta a miniszterelnök ugyancsak a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor a vakcina felvételére bíztatott és elmondta, hogy a lezárás ellen érvel, az utolsó pillanatig, ameddig lehet, ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni.

A vírus ellen csak az oltás segít, az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

Orbán Viktor hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások igazságtalanok lennének azzal a 6 millió emberrel szemben, akik beoltatták magukat, ezért ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja.

Elmondta, azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít. A probléma az, hogy van olyan magyar, aki ezt elhiszi és van, aki nem – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: az előbbiek az oltás révén biztonságban vannak, baj az utóbbiakkal van, mert ők életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat.

Regisztráció oltásra: www.vakcinainfo.gov.hu

Online időpontfoglaló: www.eeszt.gov.hu

 

A delta vírusmutáns terjed, de mindenkinek van elegendő vakcina

Orbán Viktor – a vakcina felvételére bíztatva – arról beszélt: ellenállásba ütközik az oltás kötelezővé tétele, legfeljebb az egészségügyben dolgozók esetében fogadják el azt el az emberek vagy oly módon, hogy a munkáltatók terelhessék az oltás felé alkalmazottaikat. Ezen túl a magyar nem tűri el, hogy beleavatkozzanak az életébe, és ezt a kormánynak tudomásul kell vennie – tette hozzá a miniszterelnök.

Jelezte: év végéig 17-18 millió dózisnyi oltóanyag lesz raktáron, bárki beolttathatja magát. Orbán Viktor annak a vélemények adott hangot, hogy nem korlátozható az oltató többség a nem oltató kisebbség miatt, hiszen az előbbiek mindent megtettek, amit lehet, hogy szabadon élhessenek.

A lezárás ellen érvelek, az utolsó pillanatig, ameddig lehet – fogalmazott, hozzátéve, ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni.

 

Harcolni kell a 13. havi nyugdíj gyorsabb visszaállításáért

 

Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő aláhúzta, azért kell harcolni, mert „hitelből, meg hozomra nem szabad sem bért, sem nyugdíjat emelni, a mögött teljesítménynek kell lennie”.

„Harcolok azért (...), hogy én úgy tudjak odaállni a következő választásra az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi az utolsó fillérig odaadtuk” – mondta.

A kormány feladatai között említette, hogy jóvá téve elődeik hibáját, adjanak vissza legalább egyhavi fizetést és legalább egyhavi nyugdíjat.

Jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

A kormány tárgyal a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről, és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.

 

Jövőre magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-korszakban az átlagbér volt

 

Orbán Viktor úgy nyilatkozott: „elég példátlan a modern nyugat-európai gazdaságokban” a jövő évre tervezett, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés, amelynek hatásait a kis- és középvállalkozásoknál adócsökkentéssel ellensúlyozzák.

A miniszterelnök végeredményként azt említette, hogy jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

 

Az újraindítás eredményes, ezért a kormány már dolgozik a családi adó-visszatérítés szabályain

Orbán Viktor megemlítette: a gazdaság újraindítása minden várakozást felülmúlóan sikerült, komoly esély van 5,5 százalék fölötti növekedésre, így el kell dönteni, mi legyen a többlettel. A legigazságosabb visszaadni a befizetett szja-t a gyermeket nevelő családoknak, köztük a kisvállalkozóknak – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast