Létrehozva: 2018.07.27.

Orbán Viktor: Engem Merkel politikájáért már elüldöztek volna

Exkluzív interjút készítettek Németország legnagyobb példányszámban eladott napilapjának újságírói a magyar miniszterelnökkel. A beszélgetés során szóba került a határvédelem fontossága, a migrációs veszély, és kifejtette véleményét Orbán Viktor a német kancellár politikájáról is.

A Bild című német lap két újságírója Budapestre látogatott, hogy a parlamenti dolgozószobájában kérdezzék Orbán Viktort. A magyar miniszterelnök a kedélyes bevezető csevej helyett már az interjú elején a lényegre tért:

Minden megmentettnek vissza kell térnie Afrikába. Csak így akadályozhatjuk meg a tömeges haláleseteket a tengeren 

- hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: a bevándorláspolitika nem az Európai Unió közös feladata, ez minden tagállam nemzeti ügye. A miniszterelnök szerint a felelősség elsősorban azoké, akik útnak indulnak, de hibásak azok az európai politikusok is, akik bátorítják a migránsokat, és azt a benyomást keltik, hogy érdemes útnak indulni.

2015 óta változatlan a magyar álláspont

Kifejtette, hogy a magyar megoldás 2015 óta három elemre épül: a saját külső határainkat meg kell védeni, a bajban lévő embereknek helybe kell vinni a segítséget, ha pedig egy tagállam maga úgy dönt, hogy átvesz migránsokat, azt önként megteheti. Arra a kérdésre, hogy Magyarország fogad-e be önként migránsokat, a miniszterelnök egyértelművé tette:

A magyar emberek döntöttek, nem akarnak bevándorlást.

A kormányfő hozzátette, hogy a nők és a gyermekek segítséget kapnak a határnál, de gazdasági bevándorlókat Magyarország nem fogad be.

A lap rákérdezett arra is, amikor a legutóbbi EU-csúcs után Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott: Magyarországgal is sikerült megállapodni menekültek befogadásáról és visszavételéről. Orbán Viktor elmondta, hogy Angela Merkel Brüsszelben azt a kérdést tette fel, hogy ki hajlandó tárgyalni, amire ő azt válaszolta, bármikor tárgyalhatunk. Ennyi történt, nem több - idézte fel a történteket a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta:

Magyarország álláspontja évek óta az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá.

Sokáig megszállt népként érzékenyek vagyunk a függetlenségre

A lap arra is rákérdezett, hogy mit gondol Angela Merkel tevékenységéről. A kormányfő világossá tette, hogy nem feladata minősíteni a kancellár munkáját, ez a német választópolgárok dolga. Azt azonban megjegyezte: ha ő olyan menekültpolitikát folytatna, mint Angela Merkel, az emberek még aznap elzavarnák.

Évtizedekig megszállt népként a magyarok érzékenyek a nemzeti függetlenségükre

- mutatott rá. A Bild Vlagyimir Putyin orosz államfőről is kérdezte Orbán Viktort. A magyar kormányfő szerint néhány uniós tagállam számára Putyin geopolitikailag valós fenyegetést jelent. „Ezért is szorgalmazom évek óta, hogy legyen közös európai hadsereg" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy más régiókra, így Magyarországra és Nyugat-Európára nézve nem lát ilyen veszélyt.

Feltárták Soros valós szándékait

Az interjúban Soros Györgyről és az antiszemitizmusról is kérdezték a német újságírók Orbán Viktort, aki azt válaszolta, hogy Soros Györgyben egy öreg, magyar spekulánst lát, a kaszinókapitalizmus képviselőjét, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi.

Ami pedig az antiszemitizmust illeti, Közép-Európában visszaszorult, Nyugat-Európában viszont éppen a bevándorlással összefüggő módon egyre erősebb a tettekben megnyilvánuló antiszemitizmus, és ezt mi aggodalommal figyeljük

 - jelentette ki. A Sorossal kapcsolatos kampányról azt mondta: „Mi egy migrációt finanszírozó spekulánst támadtunk. Feltártuk a valós szándékait a magyar emberek előtt. Soros magyar ember, de például Izraelben is hevesen bírálják. Ha sváb volna, ugyanígy jártunk volna el” - magyarázta.

Végezetül, a jövő évi uniós választásokkal kapcsolatban kijelentette: még sosem álltunk ilyen döntő fontosságú választás előtt. Orbán Viktor úgy látja, az európai emberek véleményét meg kell hallgatni, és a fontos európai döntésekkel, mint amilyen az uniós költségvetés és a migráció, meg kell várni az EP-választást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra