Létrehozva: 2019.04.07.

Orbán Viktor: A keresztény kultúra minden erő forrása

A keresztény kultúra nélkül nincs szabadság és nincs európai élet sem - mondta a kormányfõ.

A keresztény kultúra minden erő forrása – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén.

A kormányfő megjegyezte: ma sokan vitatják vagy egyenesen tagadják a kereszténység és Európa sorsának összefonódását.

Azonban mi, magyarok úgy tartjuk, hogy a keresztény kultúra nemcsak egy (...), hanem minden erő forrása, az a szegletkő, amely az európai civilizáció építményét egyben tartja. Nélküle nincs szabadság, és nincs európai élet sem

– fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint ma különösen fontos emlékeztetni arra, hogy kétezer év óta Európa minden jelentős megújulása valamiképpen a kereszténységből indult el, az eredetileg kereszténynek tervezett Európai Unió megalakítása is.

A miniszterelnök felelevenítette, 80 évvel ezelőtt a pesterzsébetiek úgy döntöttek, templomot építenek, amivel "elindult egy nagyszerű, szövevényes, felemelő történet". Úgy fogalmazott: van úgy, hogy a szép tervek az íróasztal fiókjába kerülnek, rosszabb esetben megsemmisülnek, a nagy vállalkozást pedig fel kell adni, és nem csak épületek juthatnak ilyen sorsra, zátonyra futhatnak így nemzetépítő reformok, tudományos eredmények és még a szellemi-lelki építkezés is.

Ám - folytatta - "ilyenkor jön a fordulat, a mégis: ez a mi történelmünk kulcsszava. Mégis, minden akadályozó és ártó erő, hátráltató külső körülmény ellenére egyszer csak eljön az idő, amikor újra megnyílik egy ajtó, előkerülnek a tervek, újjászületik az összefogás, előteremtjük az anyagiakat is, és akik mindvégig kitartottak, boldogan látják a beteljesedést".

Orbán Viktor a vasárnapi templomszentelést is egy ilyen beteljesedés ünnepének nevezte. Azt is mondta, hogy az egyházi közösségek támogatása az egész nemzetnek jó gyümölcsöket terem, mert az egyház megannyi szolgálatot lát, amelyek nélkül "mindannyian szegényebbek lennénk".

A kormányfő beszédét azzal zárta: "most, amikor hálás szívvel átadjuk a Klapka téri református gyülekezet templomát, úgy érezzük, amíg képesek vagyunk ilyen tettekre, addig mi, magyarok nemzetként is létezni fogunk".

Az istentiszteleten Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke arról beszélt, hogy a Klapka téri gyülekezet 80 éve erőt kapott temploma építésére, ahogyan akkor is, amikor a kommunizmus idején "kiszúrták a szemét a semmivel", de a kommunizmus bukása után is kapott erőt ahhoz, hogy felvesse a templomépítés régi gondolatát. A kommunizmusnak csak egyet lehet megköszönni, azt, hogy véget ért - fogalmazott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó