Létrehozva: 2021.02.26.

Müller Cecília: Roppant nehéz helyzetben vagyunk

Az operatív törzs megtartotta pénteki sajtótájékoztatóját, ahol a friss információkat ismertették.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy szabályokat kell kidolgoznia az operatív törzsnek az utazások szigorításával kapcsolatban, ennek előkészítését már meg is kezdték. A döntésekről később tájékoztatnak.

Budapest VII. kerületében három helyszínen tartottak házibulit, 55 külföldit és egy magyart jelentettek fel – mondta Kiss Róbert. Továbbra is tilos gyűlést szervezni – tette hozzá.

Fotó: M1

Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint a világ, Európa és Magyarország is roppant nehéz helyzetben van, ugyanis dinamikusan nő az új fertőzöttek száma. Exponenciálisan nőnek az adatok, és nagy valószínűséggel a mutáns vírusoknak nagy szerepe van – mondta az országos tiszti főorvos, aki kihangsúlyozta, hogy nagyon szigorúan be kell tartani az alapvető higiénés szabályokat. Rámutatott, hogy épp az elhunytak számának csökkentése miatt volna szükség az oltásra. Müller Cecília arról is beszélt, hogy jelentősen nőtt az egészségügyi intézmények terheltsége. Az új típusú vírus sok esetben súlyosabb lefolyást ad a betegségnek.

Megérkezett a dél-afrikai mutáns

A tiszti főorvos tájékoztatott arról, hogy a dél-afrikai mutáns megérkezett az országba: a fertőződött személy egy olyan munkatársával érintkezett, aki Zambiában járt nemrégiben. Erről a törzsről tudni, hogy nehezebben kezelhető, és ellenállóbb, így korábban megbetegedett személyeket is fertőz.

Fontos az oltás

Közölte, hogy tegnap 74 440 AstraZeneca, míg Modernából több mint 40 ezer érkezett. Kínából újabb 500 ezer adag vakcina érkezik. Nem hallottak olyan praxisról, ahol nem sikerült megszólítani az oltakozókat, és ebben nagy érdeme van a háziorvosoknak.
Müller Cecília továbbra is arra kért mindenkit, hogy oltakozzon. Fel fogják gyorsítani ezt a folyamatot: aki regisztrált, az húsvétra megkaphatja az első védőoltását. A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások. A járvány újra felszálló ágban van, a brit vírusmutáns gyorsan terjed Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott Gulyás Gergely. Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások. A harmadik hullám legyűréséhez rendelkezésre áll az oltás A miniszter reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, annak ütemezéséről és formájáról az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány. Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson. A járványból és a korlátozásokból az egyetlen kivezető út a védőoltás Hangsúlyozta: a korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért. A legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban Magyarországon áll rendelkezésre az unióban – ismertette, hozzátéve: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, ezalatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen. A járványügyi szakemberek javaslatára március 15-ig fennmaradnak a jelenlegi védelmi intézkedések Arra a kérdésre, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács óvatosan, de elutasította a nyitást, úgy válaszolt, most március 15-ig látnak előre, azt követően ők is szeretnék, ha egyes szolgáltatások elérhetőek lennének. Matematikusokkal, virulógusokkal, orvosprofesszorokkal is konzultált a kormányfő, és az egyértelmű véleményük az volt, a brit mutáns gyors terjedése miatt a következő egy-két hétben rossz vagy nagyon rossz számokat fogunk látni Magyarországon. Gyorsul a fertőzés, többen fogják megkapni, többen kerülnek kórházba, és többen lesznek lélegeztetőgépen – mondta. Reményét fejezte ki ugyanakkor, azzal, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályból már félmillióan megkapták az oltást, talán a halálesetek száma nem fog olyan mértékben emelkedni. További felvetésre jelezte: a nagy tömegrendezvények, koncertek az utolsó körbe tartoznak, ott csak akkor lehet enyhíteni, ha már az oltottság mértéke valóban elérte a társadalmi immunitást. Gulyás Gergely az enyhítések sorrendjéről azt mondta: a kijárási korlátozás az, ami első között szab gátat az életnek, és valószínűleg ez az, amit elsők között kell majd enyhíteni. Ezzel ő maga is egyetért – jelezte. 2,5-3 millió oltást kell beadni, hogy az a korosztály, akik életükben is fenyegetettek, védettek legyenek. Most félmilliónál tartanak, ami fel fog gyorsulni, és reméli, nagyon hamar az 1-1,2 milliót elérik – közölte egy másik felvetésre. A konzultáción mindenki elmondhatja véleményét az újraindításról A miniszter az online konzultációról elmondta: egy hét alatt több mint 425 ezren töltötték ki, e válaszok ismeretében tud dönteni a kormány, hogy milyen intézkedéseket hozzon, milyen formában történjen meg az enyhítés. A védettségi igazolványról Kitért arra is, a védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani. Az oltás önkéntes és ingyenes, és minden Magyarországon használt oltóanyag megvéd a fertőzés súlyos lefolyása ellen A védekezés irányítóinak – köztük a miniszterelnök – oltásáról elmondta: sok országban a politikusok elsők között kapták meg a vakcinát, a magyar kormány véleménye az volt, hogy nem akarnak a sorban elől állni. A kormány azt kérte az országos tisztifőorvostól, hogy ilyen értelmű javaslatot tegyen az oltási rend megállapítására. Ezt még akkor is így gondolják, ha fűződhet ahhoz közérdek, hogy védettek legyenek az oltási feladatokat ellátók, irányítók. A tisztifőorvos jelezte, hogy indokoltnak látja a védekezést irányító személyek oltását, erre most már van mód és lehetőség, mert tömegesebben áll rendelkezésre oltóanyag. A kormányfő várhatóan jövő héten kapja meg az oltást – mondta a tárcavezető, felidézve: Orbán Viktor korábban jelezte, ha van mód, a kínai vakcinát szeretné beadatni. Arra a felvetésre, hogy Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra melyik oltóanyagot kapná meg szívesen, a miniszter azt mondta: nem fog válogatni, ami jut az oltóponton, ahová behívják. A kormányszóvivő is úgy fogalmazott: bárminek örül, amit megkap. Gulyás Gergely azt teljesen kizártnak tartotta, hogy magánellátásban pénzért lehessen majd oltást beadatni. A magyar államnak van oltási programja, szerez be oltóanyagot, ennek megfelelően oltanak, a Nemzeti Népegészségügyi Központ másra biztosan nem fog is majd engedélyt kiadni – jelentette ki. Hozzátette: hogyha ma Magyarország területén oltóanyag lenne szabadon, akkor azt az állam azonnal lefoglalná, ugyanúgy ahogy egyébként azt más államok is teszik. Arról, hogy Arató Gergely (DK) azt állította, nincs szabad vakcinaválasztás, és visszasorolják azokat, akik nem kérnek a keleti vakcinából, közölte: ezt tényszerűen nem igaz. Az oltás önkéntes és ingyenes, mindenkinek joga eldönteni, kéri-e a rendelkezésre álló vakcinát. Ha valaki nem fogadja el, akkor amikor lesz olyan vakcina, amivel beoltatná magát, ismételten sorra kerül – jelezte. Minden Magyarországon elérhető oltóanyagot a magyar hatóságok megvizsgáltak, és a magyar állam teljes felelősséggel áll a mögött, hogy ezek az oltóanyagok megbízhatóak és hatékony védelmet jelentenek a koronavírussal szemben – jelentette ki.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek