Létrehozva: 2020.07.10.

Operatív törzs: a megbetegedések jelentős része külföldi vonatkozású

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Lakatos Tibor hozzátette: leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma.

Azt mondta: az operatív törzs csütörtöki ülésén tárgyalták meg a szomszédos országokban kialakult helyzetet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) azt a feladatot kapta, állítsanak össze egy javaslatcsomagot, hogy milyen intézkedésekkel tudják megakadályozni a vírus terjedésének újabb felfutását.

Úgy tudja, ezt a javaslatcsomagot Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányozza, és a jövő héten várhatóak különböző intézkedések.

Lakatos Tibor kiemelt egy Tolna megyei esetet, ahol egy esküvőre Ausztriából érkezett a tanú; tünetmentes volt, hazautazása után derült ki a betegsége. Ezt követően a nemzetközi jelzőrendszer értesítette az NNK-t, és 60 ember került megfigyelés alá; 14 napos karanténjuk hamarosan lejár.

Fotó: MTI

Kifejtette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információs hálózata lehetővé teszi az államok információcseréjét. Ezen a rendszeren keresztül Magyarország is értesítést kap, ha olyan fertőzöttet észlelnek, aki magyar állampolgárral került kapcsolatba, vagy Magyarországon tartózkodott. Ezután a magyar hatóságok is megteszik a szükséges intézkedéseket.

Lakatos Tibor szólt arról is: többször előfordult az, hogy egy repülőgéppel utazóról derült ki, hogy fertőzött; a magyar hatóságok az utaslista alapján felkeresték az érintetteket és házi karanténba helyezték őket.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az esetek zömében 24 órán belül felderítik a kontaktokat.

Kitért a mezőkövesdi általános iskolában történt megbetegedésekre is. Elmondása szerint egy fertőzött tanár tünetei ellenére bejárt dolgozni, részt vett egy tantestületi értekezleten és az évzáron is. Amikor diagnosztizálták a betegségét, a kontaktkutatás tárta fel a többi vele érintkezőt. Összesen 21 fertőzöttet találtak. A tanár egy másik településre is elment egy továbbképzésre, ahol 17 emberrel került kapcsolatba, de ott az eddigi adatok alapján senkinél nem diagnosztizálták a koronavírust.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a külföldi utazást tervezőknek azt ajánlja, kövessék, hogy egyes országokban milyenek a járványügyi adatok, milyen korlátozó intézkedések vannak érvényben. Ezzel együtt – mint hozzátette – nem árt a fokozott óvatosság, a 1,5-2 méteres védőtávolság tartása és a maszk viselése.

Lakatos Tibor azt is hangsúlyozta, hogy minden fertőzésgyanús ember számára kiemelten fontos a maszkviselés. Úgy fogalmazott: a járvány „legborzalmasabb részén” túl vagyunk, de ha nem vagyunk elővigyázatosak, újra felfuthat a megbetegedések száma. Akinek felsőlégúti tünetei vannak, azonnal kérjen orvosi vizsgálatot, győződjön meg róla, hogy nem fertőzött-e. Emellett fontos, hogy ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot – hívta fel a figyelmet az ügyeleti központ vezetője.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába