Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.26.

Önkéntes karantén az idősek otthonában

Beköltöztek az ott dolgozók a járvány idejére.

Példaértékű tettet hajtottak végre a Zselici Rózsakert Idősek Otthonának dolgozói, beköltöztek a koronavírus járvány idejére az intézménybeírja a Bors.

A lap azt is megtudta az otthon vezetőjétől, Tóth- Fonai Györgynétől, hogy különböző településekről járnak be dolgozni az intézménybe, és ráadásul tömegközlekedéssel így bármikor találkozhattak volna vírushordozó emberekkel.

Képünk illusztráció, fotó: pixabay

– Ha a kórokozó bekerülne az intézménybe, nagyon nagy pusztítást végezne. Nálunk 80 évnél idősebb, beteg emberek élnek. Világossá vált, hogy csak úgy tudjuk őket megvédeni, ha vállaljuk a karantént. Se ki, se be, de ez a hivatásunk

– mondta a Borsnak Tóth-Fonai Györgyné, majd hozzátette: egy percig sem gondolkodtak, inkább cselekedtek, hiszen a munkájukat nem lehet többméteres távolságból végezni, fürdetniük, etetniük kell az időseket, így fontos kizárni, hogy kapcsolatba kerüljenek a vírussal.

– Az ételt melegen tartó edényekben szál­lítják, és mielőtt bevinnénk a konyhára, lefertőtlenítjük. A kenyeret, de még a pénzt is mentesítjük a veszélytől, mégpedig úgy, hogy hatvan fokra betesszük a sütőbe.

– mesélte az intézményvezető, és azt is elárulta, hogy a kollégáival mostanában csak az okostelefonok segítségével tartják a kapcsolatot a családjaikkal, hónapokig távol lesznek tőlük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát