Létrehozva: 2021.05.15.

„Szerettem volna ordítani” – saját apja találta meg a 13 éves Pisti holttestét

A fiú a Lónyai-csatornába vetette magát. Öngyilkos lett.

Egyelőre nincs pontos magyarázat arra, hogy a 13 éves gávavencsellői fiú miért választotta a halált. Kedd délután az iskolából nem ment haza, hanem a településen átfolyó, a Tiszába ömlő Lónyai-főcsatorna hídjára sietett. Ott levette a cipőjét, majd a vízbe vetette magát.

„Napokig élt bennünk a remény, hogy életben van. Kaptunk egy olyan információt, hogy esetleg elment Miskolcra, de ott nem találtuk” – mondta a Borsnak id. Jónás István, Pisti édesapja.

A nyomokból a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermeket a vízben kell keresni. Értesítették a búvárokat, akik egy szakaszon át is vizsgálták a csatornamedret, de munkájuk nem vezetett eredményre.

Fotó: Bors

„Sok barát és rokon segített Pisti keresésében. Sejtettem, hogy baj van, hiszen egy apa megérzi az ilyesmit. Napokon keresztül mással sem foglalkoztunk. Még akkor sem, amikor esett az eső. Minden reggel kölcsönkértünk egy csónakot. Nem bírtam leállni a kereséssel. A testvéremmel, Tamással lementünk a vízre, kimozgattuk a gallyakat. Amikor nem találtuk, még jó is lett a kedvünk, mert azt hittük, még van remény. Ha már az első alkalommal 10 méterrel tovább megyünk, megtaláljuk a fiamat – csuklott el a családapa hangja.

A vállalkozóként dolgozó férfi pénteken is megszervezte a keresést a rokonok segítségével.

„Egy ponton azt mondtam Tamásnak, hogy én inkább a parton megyek tovább, de ők folytassák az evezést. Néhány perccel később a testvérem felkiáltott: itt van. Odasiettem, és láttam, hogy csakugyan ő lebeg a vízben. Megismertem a nyakláncát, de persze az ékszer nélkül is azonnal beazonosítottam volna. Belém hasított a fájdalom, és bár szerettem volna ordítani, de ahhoz sem volt erőm” – emlékezett vissza István a drámai pillanatokra.

„Nem akartam hozzáérni a fiamhoz, nehogy megsértsem. A szeretteim persze kivették a vízből. Már Pisti kilencéves kishúga, Cinti is tudja, mi történt a bátyjával. Senkinek nem kívánjuk ezt a fájdalmat!”

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre