Létrehozva: 2020.02.26.

Ömlött az arcából a vér a balesetet szenvedett biciklisnek

Komoly sérüléseket szenvedett egy férfi Debrecenben a biciklijével, ömlött a vér az arcából, de sokáig senki nem állt meg segíteni.

„Száz emberből egy volt bátor, aki végül odajött és megkérdezte, hogy vagyok. Szeretnék köszönetet mondani a fiatalembernek, aki a segítségemre sietett, amikor biciklivel elestem„ - üzente Attila jótevőjének.

Fotó: Ripost olvasói fotó

Attila a Ripost-nak elmesélte: egy 70-80 kilométeres biciklitúrára indult, amikor otthonától 500 méterre, a Csapó utcában baleset érte a figyelmetlensége miatt. Egy kockakőnek ütközött, majd arccal előre a betonra esett.

„Az arccsontomra estem, ami egyből dagadni kezdett, és azzal együtt kezdett szétnyílni a körülbelül öt centis seb” – emlékszik a férfi. „Sokáig senki nem segített, elmentek mellettem. Végül egy fiatal srác odajött, megkérdezte, jól vagyok-e, hívjon-e mentőt. Azt se tudtam hirtelen, hol vagyok és mi történt, de úgy gondoltam, inkább hazamegyek. Valahogy hazakecmeregtem, megmostam az arcom, kicsit magamhoz tértem, aztán a saját lábamon mentem be a közeli kórházba, ahol megröntgeneztek és összeöltötték a sebet.„

Az akna melletti, 30-40 cm magas kis beton elemnek ütközött neki
Fotó: Googlemaps

Attilának szerencsére nem lett nagyobb baja, azért osztotta meg mégis a történetét, hogy hangsúlyozza: ne menjünk el egymás mellett, mint a legtöbben vele tették. Akinek vérzik az arca, nem biztos, hogy verekedett vagy részeg.

„Kicsit bosszant, hogy talán azt hitték, részeg vagyok, vagy irtóztak a vér látványától, emiatt fordultak el, amikor megláttak. Sajnálatos, hogy sokan nem segítenek, ezek után viszont én biztos, hogy megállok, ha bajba jutott embert látok!” – ígéri Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén