Létrehozva: 2022.01.22.

Omikron partira járnak a fiatalok – ezt gondolja Rusvai Miklós az új őrületről

„Remélem, elkapom az omikront!” – nyilatkozta néhány hete dr. Rusvai Miklós a Ripostnak, de vajon azt is bevállalná, hogy részt vegyen egy omikron partin? Erről kérdeztük a virológust.

„Remélem, elkapom az omikront!” – nyilatkozta néhány hete dr. Rusvai Miklós lapunknak, miután megjelent a koronavírus legújabb és egyben eddigi legfertőzőképesebb, rekordgyorsasággal terjedő variánsa. A virológus akkor a hármas védettséggel indokolta meglepő kijelentését.

Dr. Rusvai Miklós (Fotó: Origo/Talán Csaba)

Én mindhárom vakcinaadagot megkaptam, és ha bizonyítottan gyengébb az omikron megbetegítő képessége, akkor készséggel elkapnám azt, mivel, ha a vakcinás védelem mellett átesek a fertőzésen, akkor ezáltal magasabb szintű immunitásom lesz. Antitestes és sejtes védettség a vakcina hatására is létrejöhet, de nyálkahártya védettség csak a fertőzés után alakul ki. És ha valóban nem okoz olyan súlyos lefolyású betegséget az új variáns, akkor nem leszek nagyon beteg, csak védett” – érvelt a professzor .

De vajon a védettség érdekében akár egy omikron partit is bevállalna a virológus, mely most az egyik legújabb őrület a fiatalok körében?

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

„Eszem ágában sincs részt venni egy omikron partin!” – jelentette ki határozottan Rusvai doktor. „Annak ellenére, hogy paradox módon, szeretnék megfertőződni az omikronnal, biztos, hogy nem vennék részt egy partin, hiszen azért ne felejtsük el, hogy ha az omikronnak általában enyhébbek is a tünetei, mint a korábbi vírusvariánsoknak, nem teljesen veszélytelen, mint ahogy azt Kunhalmi Ágnes példájából is látjuk, aki kórházba került. Az ember ne hívja ki a sorsot maga ellen azzal, hogy szándékosan megfertőződik. Ha úgy hozza az élet, akkor állok elébe a fertőzésnek, de én magam biztos, hogy nem fogok lépéseket tenni azért, hogy megfertőződjek – jelentette ki.

Másokat is óva int az omikron partiktól

„Nagy felelőtlenség egy omikron parti, már csak azért is, mert továbbra is egy kiszámíthatatlan kórokozóval állunk szemben, és ha olyan valakit fertőzünk meg, aki valamilyen oknál fogva nincs beoltva, annak akár az életét is kockáztatjuk” – hangsúlyozza Rusvai Miklós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet