Létrehozva: 2020.10.20.

„Olyan érzés volt, mintha bántalmaztak volna” – tönkretették a nyugdíjas nő fogsorát

Az angol asszonynak egy budapesti rendelőt javasoltak. Az olcsóbb kezelést azonban egy életre megbánta.

Évek óta pokoli kínok között éli mindennapjait egy angol nyugdíjas, Jackie Stokes, akinek a fogkezelését Magyarországon végezték el.

Az asszonynak még 2012-ben javasolta brit fogorvosa, hogy az esedékessé vált implantátum-beültetést ne Angliában, hanem sokkal olcsóbban, Magyarországon végeztesse el. Az özvegyasszony végül egy közvetítőcégen keresztül egy budapesti fogászaton végeztette el a beavatkozást – írja a Bors.

Jackie pert indított
Fotó: Northfoto

„Olyan érzés volt, mintha bántalmaztak volna, és elrabolták volna az összes megtakarításom. Egy rémálom volt, ami örökre belém égett, és tönkretette az életem. Senkinek nem szabadna azt átélni, amit én” – nyilatkozta Jackie, aki azóta kínok között él, új fogakra pedig nincs pénze.

Jackie felsô fogsora teljesen eltûnt
Fotó: Northfoto

Az asszony angol ügyvédeivel beperelte a budapesti fogorvosokat, akik először nem ismerték el a hibájukat, most azonban megegyeztek a nővel, aki összesen 9500 fontos, azaz majdnem négymillió forintnyi kártérítést kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"