Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.14.

„Újra normális életben reménykedünk” – ezért oltatják be magukat a tinédzserek

Tegnap kezdték el a 16-18 évesek oltását a Pfizer-vakcinával. Budapesten rögtön hatalmas sorok alakultak ki. A Metropol megkérdezte a diákokat, miért kérik az oltást.

Az elmúlt egy év a fiatalok számára sem volt könnyű, online tanórák, kevés személyes találkozásra vagy programra volt módjuk a barátaikkal.... Több mint 90 ezer felelősségteljes tizenéves éppen ezért élt a lehetőséggel, hogy beoltassa magát. A Metropol stábja a Heim Pál Gyermekkórháznál kialakított oltóponton járt. Az oltások gyorsan és gördülékenyen zajlottak, pedig volt, aki korábban érkezett, és volt olyan is, aki elkésett. De pár perc várakozás után mindenki sorra került.

Reggel fél 10-kor még hosszú sor volt, de 30 perccel később már nem volt tolongás, az érkezőket a kapura vigyázó katona útba igazította, és már mehettek is be. Kisebb fennakadást maximum az jelentett, hogy sokan az épület főbejáratánál akartak sorba állni, miközben táblák és nyilak jelezték, hogy az oldalsó bejáratnál kell várakozni. Őket az egészségügyi dolgozók kedélyesen útba igazították.

A Metropol stábja a Heim Pál Gyermekkórháznál kialakított oltóponton járt, ahol a 16-18 éveseket oltották (Fotó: Metropol)

Zsófia (17):

„Én igazából azért kérem a vakcinát, hogy jó nyarunk legyen. Lehessen bárhova menni, akár bulizni, programozni, akár egy moziba. Újra normális életben reménykedünk.”

Bianka (17)

„Nemsokára betöltjük a tizennyolcat, akkor már kelleni fog a védettségi igazolvány. Ezért is jöttünk le, de főleg azért, hogy lehessen programozni. Az osztályban harminchatan vagyunk, és a kilencven százaléka beoltatja magát”

Nóri (17):

„Én védeni akarom a többi embert, azokat is, aki esetleg nem oltat. Nem akarok megbetegedni, nem akarom kitenni magam a veszélynek.”

Noémi (16):

„Én igazából a szüleim és nagyszüleim miatt oltatom be magam. Szomszédok vagyunk, és őket akarom védeni.”

Ádám (18):

„Megmondom őszintén, elsősorban a családom miatt jöttem el, és hogy legyen újra életünk. Oltás nélkül nem sok helyre mehetnénk ezen a nyáron.”

Linda (16):

„Nekem pont a szüleim nem igazán akarták, hogy beoltsanak. Ők nem oltottak, de végül meggyőztem őket, és beleegyeztek.”

Roland (18):

„Én megkaptam már a kínai vakcinát két hete, és utána nyílt meg ez a lehetőség, hogy a tizenhat és tizennyolc év közöttieket Pfizerrel oltják. Örültem volna annak, ha a Pfizert kaptam volna, de azért elkísértem ide a többieket. Végülis mindegy, milyen vakcina, csak védett legyek.”

 

A Heim Pál kórháznál hatalmas sor állt (Fotó: Metropol)

 

Kiraktak a hotelből, mert nem volt igazolványom „A múlt héten kiraktak egy hotelből, mert nem volt nálunk védettségi igazolvány. Barátnőmmel akartunk szobát foglalni, és eszünkbe sem jutott, hogy kellhetne bármi is, de mivel pár hete elmúltunk már 18 évesek, így elküldtek minket. Egyébként teljesen jogosan. Mi már beoltattuk magunkat, most csak a barátainkat kísértük el, és őket várjuk épp.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát