Létrehozva: 2021.02.10.

Kiderült, ajánlott-e az oltás a várandós nőknek és szoptatós anyáknak

A koronavírus elleni oltások kapcsán sokszor felmerült már a kérdés, hogy mennyire biztonságosak a várandós nők és szoptató anyukák számára, ez most kiderült.

Kiderült, ajánlott-e az oltás a várandós nőknek és szoptatós anyáknak – legalábbis napvilágot látott egy ajánlás, az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium (ACOG) jóvoltából.

A kollégium szakemberei szerint kifejezetten ajánlott a Pfizer és a Moderna vakcina a várandós nőknek és a szoptató anyukáknak.

Ajánlják a szakemberek aPfizer-BioNTech és a Moderna vakcinát a kismamáknak (Fotó: pixabay)

Többen fertőződnek meg közülük

Mindezt pedig legfőképpen azzal magyarázzák, hogy az eddigi adatok szerint náluk különösen nagy a fertőzés kockázata, sőt nemrég az is kiderült: sajnos az ő esetükben többször okoz a koronavírus súlyos szövődményeket.

Szilvia már betegen, császármetszéssel hozta világra a gyermekét, ám utána teljesen leterítette a betegség. Hetven napig küzdött a koronavírussal, míg végül sikeresen felépült (Fotó: Semmelweis Egyetem)

Súlyosabbak a szövődmények

Egy tanulmány szerint sok esetben volt szükség műtüdős lélegeztetésre, és az elhízott és/vagy a cukorbetegségben szenvedő terhes nőknél sajnos a halálesetek száma is több volt.

Fel kell nekik is ajánlani az oltást

Mindettől függetlenül azonban az ACOG a tanulmányában arra is kitér, hogy konkrét adatok a vakcina biztonságosságával kapcsolatosan még nincsenek a várandós nőkre és szoptatós anyukákra nézve, fontos a kezelő orvosukkal egyeztetni az oltás előtt, valamint tájékoztatni kell őket az összes lehetséges mellékhatásról. Ám a kollégium állásfoglalása szerint a legfontosabb az, hogy a vakcinákat éppúgy nekik is elérhetővé tegyék, amennyiben élni szeretnének az oltás lehetőségével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast