Létrehozva: 2018.02.14.

Odavág a NAV, ha nem kapjuk meg a kötelező béremelést

Idén is, ahogy az utóbbi években, nõttek a minimálisan fizetendõ bérek. Ám vannak, akik korán örültek: egyes munkaadók különbözõ módszerekkel kikerülik, hogy többet kelljen fizetniük. Ez elsõsorban a kisebb cégekre, azon belül is azokra jellemzõ, ahol eddig se teljesen tisztán foglalkoztatták a munkatársakat.

Mától ellenőrzi a NAV, hogyan hajtották végre a munkáltatók a kötelező béremeléseket. A cégek ugyanis ötletesnek bizonyulnak, ha arról van szó, hogyan kerülhetik el a minimálbérek érvényesítését, van törvényes kiskapu és jogszabálysértő gyakorlat is. A %RIPOST%-ot megkereste egy fiatal lány, aki már évek óta a vendéglátásban dolgozik. Tímea elmondta: náluk sem emelkedtek a bérek, hiába nőtt a minimálbér.

Több helyen dolgoztam már Budapesten, étteremben, kávézóban, kocsmában is. Eddig mindenhol 4 vagy 6 órára jelentettek be, de természetesen 8-10-12 órát kellett dolgozni. Az egyik helyen be sem jelentettek, ezt utólag tudtam meg

– mesélte lapunknak a 28 éves lány.

"Egy ismert belvárosi sörözőben üzletvezető voltam. Az alkalmazottakat nekem kellett a munkanap hajnalán, telefonon alkalmi munkavállalóként bejelentenem az adószámukkal, 4 órára, közben mindenki 10 vagy 12 órázott"

– árulta el Tímea. Hozzátette: előfordult, hogy egyenesen pénzt vettek ki a zsebéből.

Egy kávézóban kötelezően hozni kellett a tíz százalék borravalót. Ami ezen felül volt, csak azt osztották el a pultosok, felszolgálók közt. Viszont, ha nem volt meg a kötelező borravaló, akkor a mi bérünkből vonták le a kiszámolt összeget.

Hogy milyen módszerekkel kerülik el a cégek a béremelést és mit tesz ebben az esetben a NAV, a %RIPOST% napilap szerdai számából kiderül! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat