INSIDER

Nyomoznak az Orbán Viktor elleni merénylet ügyében

Jelenleg is előzetes letartóztatásban van az a két férfi, akik a gyanú szerint Orbán Viktor ellen készültek merényletre.
  • Szerző: Ripost

Továbbra is zajlik a vizsgálat, és a nyomozók perrendszerű bizonyításra törekszenek annak a két gyanúsítottnak az ügyében, akiket másfél éve fogtak el azért, mert belügyi vezetők közlése szerint kormánytag életére akartak törni – írja  a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a célpont Orbán Viktor miniszterelnök volt. A két férfi előzetes letartóztatásban van.

A Magyar Idők értesülései szerint egyelőre csak lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják őket, de a hatóságok továbbra is azon dolgoznak, hogy perrendszerűen bizonyítsák, merényletre készült a két gyanúsított. Korábban még Blikk írta meg elsőként, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lehetett a célpont.

2015 novemberében fogták el az akkor 62 éves gödöllői M. Pétert, illetve az akkor 60 éves budapesti R. Gyulát, akik Budapest felé tartottak autójukkal, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éleslőszereket találtak náluk.

A Scorpio és Skoda típusú sorozatlövő fegyverekkel kapcsolatban azóta felmerült, hogy a szlovákiai hatástalanított fegyverekkel kapcsolatos botrány során alakították vissza ezeket is éles lőfegyverré.

A rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel nem ad bővebb tájékoztatást az eljárásról.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?