Létrehozva: 2021.05.16.

Nyári tábor mindenáron? Komoly feltételeknek kell megfelelniük a gyerekeknek

A nyári táborok újra megnyitják a kapuikat, de komoly feltételeknek kell megfelelniük a gyerekeknek, ha ki akarnak kapcsolódni a nyáron.

Nagy az öröm a kicsiknél, június 1-jétől végre szabad nyaruk lehet. Szentkirályi Alexandra Kormányinfón tett bejelentése óta folyamatosan csörög a telefon a nyári táboroknál. „Jelenleg több mint 800 nyári tábor nyithatja meg a kapuit országszerte. Maradnak a tavalyi árak, és csak egészséges gyereket fogadnak”- nyilatkozta a Ripost-nak Tóth Béla, a taborfigyelo.hu ügyvezetője.

Minden nyári tábor biztonságos

„Az első perctől vigyázunk a gyerekek egészségére, ezért nekik és a táborok dolgozóinak is nyilatkozni kell, hogy egészségesek” – mondja Tóth Béla. A 11 hetes nyári szünet alatt a korábbi szigorított alapszábályokkal védik a gyerekeket. „A szülőknek nincs mitől tartaniuk, hogy gócpont alakulhat ki bármelyik nyári tábor esetében, mert a dolgozók 80 százaléka már biztosan be van oltva, és a tábor teljes területét rendszeresen fertőtleníteni fogják.” A szakember kiemelte: a gyermekek a táborok dolgozóitól higiéniás oktatást is fognak kapni. „Tudni fogják, hogy milyen gyakran és hogyan kell használni a kézfertőtlenítőt.” Tóth Béla kiemelte: ha egy gyermek mégis megbetegszik, akkor a többi gyerektől elkülönített szobát biztosítanak neki, ahol egy dolgozó fogja ápolni. A 300 főt meghaladó nyári táboroknál egy tábororvos fog vigyázni a gyerekek egészségére.

Fellélegezhetnek a szülők: szigorú egészségügyi előírásokkal védik a gyerekeiket a nyári táborokban Fotó: pixabay.com

A szakember szerint már most hatalmas rohamra számítanak a táborok üzemeltetői. „Áprilisban még kevés érdeklődő volt, ezért a szervezők meghúzták a vészcsengőt és több hét táboroztatást le akartak mondani. Épp időben nyithatnak meg, már most rengetegen érdeklődnek nyári tábor iránt.”

Marad az ár, marad a minőség

A férfi a lapunknak elmondta, minden nyári tábor mást kínál, ezért széles körben tudnak majd választani a saját pénztárcájuknak megfelelően a szülők. „Hatalmas az árolló a táborok piacán. Van olyan nyári tábor, amit imádnak a gyerekek és most is csak 26 ezer forintba kerül, de olyan is akad, amiért 300 ezer forintot kell fizetni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre