Létrehozva: 2019.05.31.

Nulla látótávolság mellett, tapogatózva keresik a Hableány roncsait

A folyómeder fenekén kúszva, tapogatózva dolgoznak majd a búvárok.

Egy iparibúvár-szakértő szerint több nap, de akár egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait. Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Duna árad, és az előrejelzések szerint ez akár jövő keddig így maradhat. A Duna vízszintje most két méterrel magasabb annál a megengedett mértéknél, amekkoránál még dolgozhatnak a búvárok - fűzte hozzá.

Czakó László búvár az M1 aktuális csatornának azt mondta, nagyon kockázatos a merülés; a körülmények miatt annyira veszélyes a művelet, hogy csak olyanok mehetnek le, akiknek nagy a tapasztalatuk.

A szakértők azt mondták, még alacsony vízállás mellett sem lenne egyszerű dolga a búvároknak, de ekkora vízállás és ilyen sodrás mellett kifejezetten bonyolult. A látótávolság még jobb körülmények között is maximum 40-50 centi lenne, most azonban szinte nulla, a saját kezüket sem látják a búvárok.

Éppen ezért a meder feneként kúszva, tapogatózva dolgoznak majd az elsüllyedt Hableány kiemelését végző ipari búvárok.

A búvárok feladata ilyenkor, hogy felmérjék a roncs pontos helyét és rögzítsék azokat a drótköteleket, amelyekkel majd kiemelik a hajótestet. A szakemberek ilyenkor csak kívül dolgoznak, hiszen nagyon kockázatos lenne bemenni egy sérült hajóba.

Az ipari búvárok felszerelése egyébként különbözik a könnyűbúvárokétól: az övék kb. 30-50 kilogramm, hogy a sodrásban "ne legyen pozitív lebegőképességük". Felszerelésük és technikájuk is más, esetükben nem a búvár hátán van a készülék, hanem a felszínről, kompresszorról kapják a levegőt, és egy másik tömlőn keresztül kommunikálni is tudnak a felszínen lévőkkel.

A szakemberek azt is valószínűsítik, hogy ha holttesteket találnak a roncsban, akkor először azokat hozzák felszínre, és csak utána emelik ki a hajót a folyóból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább