Létrehozva: 2021.05.26.

Novák Katalin: Gyurcsány beszéde annyira hihetetlen és felháborító volt

15 évvel ezelőtt ezen a napon hangzott el az őszödi beszéd, amelyben az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc zárt ajtók mögött lerántotta a leplet a kormányzásának hazugságairól és hibáiról.

Novák Katalin a családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook-oldalán mutatott rá a szomorú tényre, hogy 15 év elteltével, az ellenzék vezetője az a Gyurcsány Ferenc lett, aki az őszödi beszédben nyilvánvalóvá tette az alkalmatlanságát.

„Történelmi távlatban is fontos eseményeknél jellemző, hogy emlékszünk, mit csináltunk éppen akkor, amikor történtek. Ilyen Antall József halála vagy a szeptember 11-i terrortámadások. Tizenöt éve ilyenkor még nem tudhattuk, hogy éppen akkor mond Gyurcsány Ferenc regnáló miniszterelnök egy olyan beszédet, amely lerántja a leplet hazug, álnok működésükről„ – kezdte posztját Novák Katalin.

Novák Katalin kifejtette a véleményét az őszödi beszédről és Gyurcsányról (Fotó: MTI)

A miniszter még egy személyes történetét is megosztotta a követőivel, ő hogyan élte át az akkori történéseket. „Tisztán emlékszem azonban arra, amikor szeptemberben megismerhettük az őszödi beszéd tartalmát. Második fiunk egy hónapos sem volt még, így a közéletnél sokkal jobban foglalkoztatott, hogyan tudok egy két és fél éves mellett egy csecsemőről is gondoskodni. Alig-alig követtem a politikát, Gyurcsány beszéde azonban annyira hihetetlen és felháborító volt, hogy nem lehetett nem tudomást venni róla. Most, tizenöt év elteltével ez az ember parlamenti képviselő és az ellenzéki oldal vezetője... – írta bejegyzésében Novák Katalin.

Hangzatos előválasztási ígéretek a választóknak, majd alkuk a háttérben. A Gyurcsány-korszak köszön vissza a baloldalon, a tempót egyértelműen a volt miniszterelnök diktálja az előválasztási tárgyalásokon éppúgy, mint a fővárosi Városházán. 15 évvel az őszödi beszéd elhangzása után alakul a „nagy visszatérés„ - írta legújabb elemzésében a Századvég.

2020 év elején Gyurcsány Ferenc már arról beszélt, hogy az ellenzéknek egy közös listán kell indulnia majd a 2022-es országgyűlési választáson, és a pártok egy közös miniszterelnök-jelölt mögé kellene, hogy felsorakozzanak. Ugyanakkor, ha visszaidézzük az ellenzék tavalyi belső vitáit, akkor mindez még korántsem volt ennyire egyértelmű, ugyanis az úgynevezett „XXI. századi ellenzéki pártok”, azaz az LMP, a Jobbik és a Momentum nem voltak elragadtatva attól, hogy Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepeljenek, ezért egészen 2020 végéig a kérdés nyitottnak tűnt. Azonban tavaly decemberben létrejött a hatpárti ellenzéki megállapodás a közös listáról, miniszterelnök-jelöltről és a közös jelöltállításról is az egyéni választókerületekben, így valósult meg Gyurcsány Ferenc korábbi elképzelése. Az ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt személye látszólag még nem dőlt el, Karácsony Gergely bejelentkezése azonban sokak szerint egyértelművé tette a végeredményt. Annak ellenére, hogy a főpolgármester még márciusban úgy fogalmazott: „dehogy akarok én miniszterelnök lenni„, rövid idő alatt meggondolta magát. Ez azonban korántsem lehet annyira meglepő, mivel a baloldalon teljesen tisztában vannak az egyes jelöltek népszerűségével és elutasítottságával. Karácsony Gergely korábbi munkahelye, a Medián ez év februárjában (amikor Karácsony még nem volt hivatalosan jelölt) tette közzé felmérését, amelyből egyértelműen kitűnik, a főpolgármester a legnépszerűbb jelölt, az ellenzéki szavazók 39 százaléka szavazna rá, míg Dobrev Klára a leginkább elutasított, az ellenzéki választók 39 százaléka nem szavazna rá. Valószínűleg Gyurcsány Ferenc számára egyértelművé vált, ő és felesége elutasítottsága túl magas, így szükségük van egy politikailag erőtlen epizodistára, aki mögött formálisan fel tud sorakozni az ellenzék, míg az ő szerepük inkább a háttérben lesz jelentős. A teljes elemzést itt olvashatják.
A politikai öröksége után még ki meri nyitni a száját? Segítek emlékezni: rablóprivatizáció, ellopott állami vállalatok, fillérekért elcsencselt ingatlanok, eladósított ország, becsapott és tönkretett családok, hazug költségvetés, kormányzatba beépült alvilági körök, vérfürdő Budapest utcáin – így reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc egyik kommentjére, amit Orbán Viktor oldalán tett.
Orbán Viktor miniszterelnök őszödi beszédről szóló posztja alá kommentelt Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő. A rendszerváltás utáni legnagyobb politikai botrány, az őszödi hazugságbeszéd főszereplője éppen a 15 éves évfordulón gondolta, hogy a miniszterelnöknek írogasson a Facebookon. Minderre Kocsis Máté azt írta: Magánál nagyobb hamis gazembert nem hordott a föld a hátán. A politikai öröksége után még ki meri nyitni a száját? Segítek emlékezni: rablóprivatizáció, ellopott állami vállalatok, fillérekért elcsencselt ingatlanok, eladósított ország, becsapott és tönkretett családok, hazug költségvetés, kormányzatba beépült alvilági körök, vérfürdő Budapest utcáin. Ez a maga szűk mérlege. És még az otthona is egy lopott ház. Vastag az a bőr nagyon. Sose feledje: utolsó csepp vérünkig fogunk harcolni maga ellen. Proszit!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában