Létrehozva: 2019.12.21.

Nincsenek jó híreink a következő napok időjárásáról, sokat fog esni

Még most sem kell túl hidegre számítanunk, de szinte minden nap kell számolni az esővel.

Szombaton fokozatosan beborul az ég, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor. A délies légmozgás továbbra is erős lehet. 10 és 16 fok közötti enyhe idő valószínű.

Vasárnap újabb masszív csapadéktömb érkezik, sokfelé számíthatunk esőre. Délutántól északnyugatira fordul és egyre inkább megerősödik, majd viharossá fokozódik az északnyugati szél. 5 és 11 fok közé gyengül a felmelegedés.

Hétfőn a többfelé viharossá fokozódó szél hatására lassan csökken a felhőzet, de főleg keleten még kialakul eső, zápor. 5 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedden, azaz szenteste napján változóan felhős időre van kilátás, délutántól több felhővel. Zápor elsősorban délutántól fordulhat elő. Marad az 5 és 10 fok közötti maximum – írja a Köpönyeg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

INSIDER

Nagyot emeltek mostanában a mobilszolgáltatók: így válthatsz olcsóbb díjcsomagra!

INSIDER

Mostantól nem lehet trükközni az apró betűs részekkel!