Létrehozva: 2018.07.19.

Nincs ingyenes patkányirtás Budapesten! Mire várnak?

Patkányinvázióra panaszkodnak sok helyen a fõvárosban, irtásügyben mégsem történik érdemben semmi. Már-már úgy tûnik, jelenleg nincs, akinek dolga lenne a patkányirtás.

Szerző Ripost

Féltik a lakók a gyerekeiket a patkányoktól, és undorodnak tőlük, Békásmegyeren, a panelsor tövében minden alkonyatkor látják mászkálni a rágcsálókat – írtuk tegnapi lapszámunkban.

Molnár Vanda két hete próbál kétségbeesve segítséget szerezni, félti a kisfiát.

Iró Andrea is minden nap látja az állatokat.

- Egyáltalán nem térnek ki az ember útjából! Láttam egyet az ereszen felrohanni. Nem értem, mire vár az önkormányzat, arra, hogy a lakásunkat is ellepjék? Miért nem intézkednek? Régen volt egy szám, amit fel lehetett hívni, egy-két napon belül kijöttek és kihelyezték a csapdákat, de most azt mondják, már nem ők az illetékesek.

 

Az egészségügyről, illetve az önkormányzatokról szóló törvény értelmében a patkányirtás Budapesten a fővárosi önkormányzat kötelező feladata.

A %Ripost% utánajárt, kinek kellene lépnie. Hogy mire jutott, megtudhatja a %Ripost% csütörtöki számából. Keresse az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában